Adatok szivárogtak ki az AMD Ontario teljesítményéről
Az oldal értesülése szerint a Bobcat architektúrára épülő központi egységet és a DirectX 11-es Cedar integrált grafikus magot tartalmazó Ontario 3,047 GIPS teljesítményre, illetve 1,351 gigaflop lebegőpontos teljesítményre képes, ami azt jelenti, hogy majdnem kétszer olyan hatékony, mint a konkurens Intel Atom D510. Igaz, az Atom lapka csak 13 wattot fogyaszt, míg az Ontario APU 18-at, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az utóbbi kimagasló előnyét a grafikus teljesítmény terén. Az összehasonlító tesztben szereplő AMD Athlon II X2 250u CPU ugyan 15 százalékkal jobban teljesített az Ontario-nál, azonban alapjáraton, azaz grafikus csip nélkül 25 wattra van szüksége.
Az AMD talán már az ősszel szállítja a számítógépgyártóknak az első Ontario APU lapkákat, amelyekkel kapcsolatban korábban azt ígérte a gyártó, hogy a „rendes” processzorok teljesítményének 90 százalékát nyújtják 50 százaléknyi felületen, és jóval kisebb energiafelhasználással. Az eredeti tervek szerint egyébként 2009 végén érkeztek volna az „Atom-gyilkos” lapkák, de talán még jövőre sem lesz túl késő, hiszen a netbook-piac továbbra is virágzik, a mini-tabletek pedig még csak most kezdenek felfutni.
Kapcsolódó cikkek
- Az AMD Opteron 3200, 4200 és 6200 processzorok előrendelési árai
- Leváltották az AMD-vezért
- Az AMD is támogatja a MeeGo mobilszoftvert
- Jövőre érkeznek az AMD Fusion lapkák
- Előretör az AMD a fogyasztói piacon
- Olcsók lesznek a hatmagos AMD Phenom-ok?
- AMD proceszorok használatát tervezi az Apple
- Az AMD 12, az Intel 8 magos processzort mutatott be
- Olcsók az érkező hatmagos AMD asztali processzorok
- Az AMD már szállítja a 12-magos Opteronokat
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.