Mobilnettel „Szigetelők”
„A Sziget minden évben újabb kihívásokat tartogat. Idén arra számítunk, hogy az okostelefonok és a Facebook térnyerése révén jelentősen növekedni fog a feltöltések száma, így a résztvevők számára elérhető szimmetrikus WiFi hálózatot az előző éveknél nagyobb terhelésre készítettük fel” – mondta Strelisky Ádám, az ACE Telecom ügyvezetője.
„A Szigeten egy bármilyen időjárási viszontagságnak ellenálló és extrém leterheltség mellett is működőképes hálózatra van szükség. További megmérettetés, hogy a hálózat kialakítására limitált idő áll rendelkezésre és természetesen semmilyen meglévő infrastruktúrára nem támaszkodhatunk, sőt a fesztivált kiszolgáló hálózatot az esemény után 48 órán belül le kell bontanunk” – hangsúlyozta Viczián-Dombai Róbert, a Sziget Kulturális Szervezőiroda informatikai vezetője.
A különféle rendezvények internetes ellátására szakosodott ACE Telecom mindössze két hét leforgása alatt építette ki a komplex, magas sávszélességű hálózatot a Hajógyári szigeten. Manapság a fesztiválok és nagyobb rendezvények sikeres lebonyolításához hatalmas IT infrastruktúra szükséges, az internet szinte közmű szerepét tölti be. Gyakran komplett irodák költöznek külső helyszínre, és igényelnek nagy sávszélességű internetet ott, ahol egyébként semmilyen internet kapcsolat nincsen.
A saját gép nélkül érkezők felkereshetik az internetsátrat, ahol 80 Mbit/s sávszélesség áll rendelkezésükre. A Wifi hotspotok a Sziget teljes területét lefedik, a szolgáltatás 15 percig ingyenes, utána már regisztrációra van szükség.
A hálózat a látogatók kényelmén kívül a szervezők és a kiszolgáló cégek távközlési igényeit is kielégíti. A szervezők, a Sziget-iroda munkatársai belső irodai hálózatuk „meghosszabbításával” bármely külső helyszínen – legyen az a sziget területe vagy a Belvárosban üzemelő értékesítési pontok –, a számítógépeik csatlakoztatását követően ugyanúgy látják rendszereiket, mintha az irodában ülnének. A programhelyszíneken és vendéglátóegységekben dolgozókat szimmetrikus, megbízható internetcsatlakozás támogatja, rugalmasan paraméterezhető sávszélességekkel és VoIP telefonálási lehetőséggel.
Huszonöt végponton úgynevezett limitereket (hangnyomás-szabályozókat) kapcsoltak hálózatba, így a koncerteken és nagyobb zenés szórakozó helyeken távolról lehet ügyelni arra, hogy ne legyen e megengedettnél nagyobb a zajszint. Ezen kívül a látogatók nyugodt szórakozását garantáló biztonságtechnikai kamerákat is behálózták, amelyen a képeket továbbítják a felügyeleti központba.
Összességében – a Wifi hotspotok használóin kívül – köze félezer számítógépet szolgál ki a „sziget-net”, tehát az ideiglenesen bezárkózók előtt mégiscsak nyitva a világ(háló).
Kapcsolódó cikkek
- Szupergyors, 4G-s mobilinternet szolgáltatást indított a T-Mobile
- Tavaly év végén 2 millió 155 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban
- Nőtt a mobilinternet-előfizetők száma Magyarországon novemberben
- A Vidanet is belép a mobilinternet piacra
- Hipernet országszerte – idő előtt elkészült a Telenor új hálózata
- Októberben 1 millió 946 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban
- Már a teljes Dunántúlt lefedi a Telenor Hipernet
- Tízszeresére nő a világ mobil adatforgalma 2016-ra
- Már a levegőben a 4G jelei
- Vodafone lakossági minibázis, hogy mindenhol legyen 3G
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.