Háttérben frissül a Firefox 4
Alexander Faaborg, az alapítvány egyik fejlesztője elmondta, hogy a kisebb javítások nem fogják megzavarni a jövőben az internetezők munkáját, hiszen a háttérben fognak betöltődni. A felhasználóknak azonban lehetőségük lesz az Update-opciók megváltoztatására, vagyis inaktiválhatják azt, vagy kérhetik a frissítési ablak megjelenítését is. A Google Chrome-ja már egy ideje észrevétlenül tölti le a javításokat, s ezt veszi át most a Mozilla is a felhasználói élmény és a biztonság növelése érdekében. Jelenleg minden frissítés előtt megjelenik egy engedélykérő üzenet, s ez komoly biztonsági kockázatot jelent, ugyanis vannak, akik nem kérik az Update bejátszását. Természetesen a változtatás csakis a kisebb javításokat érinti, a verzióugrásoknál továbbra is megjelenik majd a felhasználó beleegyezését kérő ablak.
Az utóbbi időben egyre több fejlesztő cég alkalmazza a rejtett update technikát, a közelmúltban például az Adobe is áttért az új frissítési rendszerre.
Kapcsolódó cikkek
- Mozilla Firefox 10
- Mozilla Firefox Portable Edition 3.6.25
- Itt a Firefox első verziója Androidra!
- Firefox 5.0: biztonságosabb, de érdemjegye még nem ötös
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- A Mozilla Firefox utolsó beta-verziója
- Több mint negyvenezer Mozilla jelszó az interneten
- Firefox 3.6.12: 48 óra alatt javították a kritikus hibát
- Jövőre csúszik át a Firefox 4
- 12 évesen hibát talált a Firefoxban, 3000 dollárt kapott érte
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.