Kutatók véletlenül segítettek megbénítani egy botnet-et
A kaliforniai UCLA és a németországi Bochumi Ruhr Egyetem professzorai és PhD hallgatói a spam-terjesztést elemző tudományos kutatásokat folytattak. Ennek részeként több rendszert szándékosan spam fogadására alakítottak át, majd vizsgálták az adatminták közötti egyezéseket. Ehhez az Anubis malware-elemző szolgáltatás ingyenes adatbázisát használták, és sikerült azonosítaniuk azt a 30 szervert, ahonnan a PushDo zombi-hálózatot irányítják. Ezután értesítették a hatóságokat és a szolgáltatót, akik együttesen 20 szerver működését leállították és így megbénították a botnet-et.
A siker persze korántsem jelenti azt, hogy végérvényesen sikerült kiiktatni a PushDo-t az internetet spam-mel és más rosszindulatú kódokkal elárasztó hálózatok közül. A vírusok ugyanis változatlanul ott vannak a fertőzött gépeken, a hasonló tevékenységben pedig sok pénz van. Azaz valószínű, hogy a botnet-et működtető hackerek új infrastruktúrával ott folytatják, ahol abbahagyták, ahogyan az gyakran megtörtént már korábban is.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenesen elérhető a Norton Identity Safe béta verziója
- McAfee Mobile Security 2.0: erős biztonság az okos-telefonok és táblagépek számára
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat
- Intelligens festék a műszaki biztonság szolgálatában
- Windows 7 alatt is bizonyított a VirusBuster
- Veszélyben a mobilok: az ESET Software vírus-előrejelzése
- Japán "biológiai" fegyver a számítógépes támadások ellen
- Példátlan módon szaporodnak az okostelefonokat támadó programok
- Tesztelték a vírusirtókat, a leggyorsabb az ESET NOD32 Antivirus 5 lett
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.