Az econet.hu a mobilszolgáltatói piacra lépne
Az econet.hu Nyrt. indulni kíván a közeljövőben kiírásra kerülő 450 megahertzes mobilfrekvencia-tenderen, ennek érdekében leányvállalatot alapított - közölte az econet.hu a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A Phonon Zrt. nevű társaságot az econet.hu és a kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Kft. alapította 95-5 százalékos részesedési aránnyal, 5 millió forintos alaptőkével.
A tervek szerint a Phonon indul majd a tenderen.
A cég vezérigazgatója Neuman Péter lesz, aki 2008-2009-ben aktív résztvevője volt a 4. mobilszolgáltatói pályázatnak.
Az econet.hu úgy képzeli, hogy a Phonon lehet az a közös platform, amelyben a pályázat elnyerése érdekében együttműködő szakmai és pénzügyi befektetők tulajdont szerezhetnek majd.
Így az econet.hu csoport a pályázaton való elindulás esetén már csak kisebbségi részvényes lesz, mivel nem áll szándékában a mobilszolgáltatói piacra lépés pénzügyi kockázatait felvállalni. Ez kifejezetten a pénzügyi és szakmai befektetők feladata lesz - áll a
közleményben.
A hét elején Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy frekvenciák értékesítésére készül a magyar állam, s ez akár egy negyedik mobilszolgáltató megjelenését is lehetővé teheti a magyar piacon.
A frekvenciák közül először valószínűleg a 450 megahertzest hirdetik meg. Bár korábban már volt egy sikertelen pályáztatás, ma újra érdeklődés mutatkozik a frekvencia iránt. A frekvencia mobilinternetes szolgáltatásra is kiválóan alkalmas, igaz, jellemzően az egyszerre csak kis adatmennyiségű, de folyamatos nagy volumenű adatátvitelt igénylő alkalmazások terén terjedt el, például, a biztonsági távfelügyelet, a távoli mérőóra leolvasás és a diszpécserközpontok kezelése terén.
A 450 megahertz nagy előnye, hogy itt az adatátvitelhez kevesebb adótorony kiépítésére van szükség, mint a magasabb frekvenciánál, így a beruházás és a működtetés is olcsóbb. Mátrai Gábor részben ezért elképzelhetőnek tarja azt is, hogy új szereplő vásárolja meg a 450-es koncessziót.
Kapcsolódó cikkek
- Térképes lakáskeresés iPhone-ra és Andoidos mobilra
- Mickey-egér lábnyoma az Android telefonokon
- E-kereskedelem mobilról - 2010-ben már okostelefonról is intenzíven vásároltunk
- Tömeges sms küldő rendszer a Vodafone-nál
- Okostelefonnal lehet fizetni a Starbucks kávézókban
- iPhone alkalmazásokat fejlesztettek az OTP-nek a BME diákjai
- Napi 200 millió YouTube-videót néznek mobiltelefonokon
- Hamarosan az amerikai iPhone-rajongók is választhatnak szolgáltatót
- A szudokut is megoldja a Google
- Hazai újdonságok a 2011-es Mobil Világkiállításon
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.