Nem kész az Android a tableteken való használatra
A jelenlegi, Froyo névre hallgató Android 2.2 verzióval Barra szerint egyelőre egyebek mellett nem futnak megfelelően az Android Market-ről letöltött alkalmazások a tablet PC-ken. Nem véletlen, hogy az IFA-n bemutatott Android tablet-ek javarésze inkább emlékeztet okostelefonra – jó példa erre a Dell Streak, amely csupán 5 colos érintőképernyővel rendelkezik. A Google és a számítógépgyártók sietsége ennek ellenére nem véletlen, hiszen nyilván minél hamarabb szeretnék piacra dobni termékeiket, hogy ne hódíthassa meg az Apple iPad a teljes piacot.
Barra természetesen sietett kihangsúlyozni, hogy a következő generációs, Gingerbread kódnevű Android 3.0 jövő év eleji megjelenésével sokat javul majd a helyzet. Emellett pedig már készül a Honeycomb névre hallgató, még újabb Android platform is, amelyet kifejezetten a tablet-ekhez optimalizáltak, olyannyira, hogy az IFA kiállításon most bemutatott hardvereken nem is fog futni.
Kapcsolódó cikkek
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
- Jön a Samsung első Android 4.0 alapú táblagépe – Galaxy Tab 2
- Tarol a Táblamagazin az Android Marketen
- Huawei MediaPad: 3 új színben, Android 4.0 rendszerrel
- Tegra 3 processzorral szerelt ZTE táblagép a láthatáron
- Ütős Android 4.0 alapú tabletek a Lenovo gyártósoráról - IdeaTab S2 és K2
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.