Október végén leállítja a gyártást a győri Lite-On
Október végén beszünteti a termelést az autókban használt CD- és DVD-lejátszókat gyártó győri Lite-On; a cég üzemcsarnokának és alkalmazottainak egy részét az osztrák Melecs EWS GmbH helyi elektronikai cége veszi át.
A két táraság pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott: a 19 ezer négyzetméteres gyártótér mintegy harmadát vette bérbe az új cég, de a tervek szerint a fennmaradó területre is beköltözik egy - egyelőre megnevezni nem kívánt - társaság. A Melecs konyhai elektronikai
eszközökhöz, valamint a rend- és katasztrófavédelmi szervezetek kommunikációját támogató Tetra-rendszerhez gyárt majd itt egységeket. A mintegy 450 dolgozóból körülbelül kétszázat vesznek át.
Bernhard Pulverer, az osztrák cég három ügyvezetőjének egyike elmondta: évi 140 millió eurós forgalmat bonyolítanak, ebből mintegy 100 millió az elektronikai termékek részesedése, a többi gépek és kapcsolóberendezések adják; az elektronikai termelés körülbelül egyharmadát kívánják Győrbe csoportosítani.
Októberre kiválogatják az alkalmazotti gárdát, beállítják a gépparkot, megkezdik a próbaüzemet, s 4-5 hónap alatt érik el a tervezett teljesítményt. A társaság tíz évre vette bérbe a Lite-On-tól a gyártelep egy részét, de a futamidő lejárta után meg is vásárolhatják a területet.
Elmondta: a helyszín kiválasztásánál Győr mellett szólt burgenlandi üzemük közelsége, de a megfelelő infrastruktúra (az autópálya közelsége és az üzemcsarnok minősége), valamint a munkaerő magas képzettségi szintje is.
Hans-Martin Maier, a Lite-On társaság ügyvezetője elmondta: öt évvel ezelőtt, a csúcson még öt és félezer embert foglalkoztattak, ma mintegy 450-et, de a társaság életében mindig voltak felívelő és leszálló periódusok, s végig azt tartották szem előtt, hogy rugalmas megoldásokkal legyenek úrrá a nehézségeken; a bérbeadás is azt célozza, hogy ne álljon üresen a terület.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.