Mégis elengedi Hurdöt a HP
A Hewlett-Packard nagyjából két hete beperelte korábbi elnök-vezérigazgatóját, Mark Hurd-öt, akit nem sokkal állítólagos szexbotrányát követő távozása után társelnökeként vett föl az Oracle, ám a HP üzleti titkainak esetleges sérelmére hivatkozva nem akarta engedni új cégénél dolgozni. A mostani megegyezésről szóló közlemény szerint Hurd teljes mértékben tartani fogja magát azokhoz a kötelezettségeihez, amelyek a távozásakor aláírt dokumentum szerint 2 évig megtiltják számára, hogy bárkinek kiadja, vagy üzleti célból felhasználja korábbi cége titkait. Azt pontosan nem részletezték, hogy a felek mennyiben módosították a szerződést, viszont ennél érdekesebb, hogy az ex-vezér egyúttal lemondott nagyjából 345 ezer zárt jegyzésű HP részvényről is, amelyek együttes értéke mai árfolyamon mintegy 13,6 millió dollár. Első körben Hurd 34,6 millió dolláros végkielégítéssel és egyéb járandósággal lépett ki a vállalattól, ezt sikerült most valamelyest lejjebb faragni.
Jogi szakértők szerint a HP aligha nyerte volna meg a pert, így a megegyezéssel tulajdonképpen jól járt a vezető PC-gyártó. A két vállalat egyúttal megújította korábbi együttműködési megállapodását is, ami mindkét cégnek érdeke, hiszen több tízezer HP szerveren fut Oracle szoftver. Más kérdés, hogy a Sun megvásárlása óta az Oracle riválisa lett a HP-nek a szerverpiacon.
Kapcsolódó cikkek
- Első HP 27 hüvelykes minden egyben munkaállomás
- Andrea Gaal a nemzetközi disztribútori hálózat vezetőjeként folytatja pályafutását
- Laczkó Tóth Gergely a GTS Hungary új ügyvezető igazgatója
- Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
- Norvégiában folytatja pályafutását Huszlicska József
- Új színes HP LaserJet nyomtatók az irodai produktivitás fokozásáért
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- Marketing vezetői pozíció a Szallas.hu-nál
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.