Erőműveket és gyárakat támadott meg egy számítógépes vírus

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 27. 07:03

Egy kifinomult és különösen veszélyes számítógépes vírus pusztít világszerte, amely átveheti az üzemekben bizonyos berendezések irányítását, s már megfertőzött egyelőre ismeretlen számú erőművet, olajvezeték-hálózatot, illetve ipari létesítményt.

Szakértők szerint a Stuxnet névre keresztelt féregvírust gyárak és erőművek számítógépes rendszereinek megfertőzésére tervezték, s nem magányos hackerek programozták, hanem valószínűleg állami megrendelésre készült. S mint az egyik szakértő elmondta, az ezzel a vírussal megfertőzött számítógépek 60 százaléka Iránban van: ami azt sejteti, hogy ezen ország ipari létesítményei jelentik a célpontot.

 A Stuxnet az első olyan rosszindulatú program, amely nem csak leblokkolja a számítógépeket, de fizikailag is kárt tud okozni az ipari létesítményékben. Elméletben akár arra is képes lehet, hogy felrobbantson egy kazánt, vagy megsemmisítsen egy olaj- vagy gázvezetéket. - olvasható a Financial Times hétvégi kiadásában.

 Az utóbbi évek legveszélyesebb vírusának másik újítása, hogy a terjedéséhez nincs szüksége internet-kapcsolatra, mivel direkt arra tervezték, hogy olyan rendszereket támadjon meg, amelyek éppen a biztonsági kockázatok kiküszöbölése miatt nem kapcsolódnak a világhálóhoz. A Stuxnet ehelyett USB csatlakozókon keresztül fertőzi meg a számítógépek operációs rendszerét, amely aztán hamis utasításokat ad az üzem gépeinek, és így próbál meg kárt okozni.

 A Siemens az ipari automata ellenőrző rendszerek legnagyobb gyártója a világon. Egyelőre nem tudni, hogy a speciálisan a Siemens programjai ellen tervezett vírus eddig hány létesítményt fertőzött meg júniusi megjelenése óta. A Siemenshez eddig 15 bejelentés érkezett, de egyik gyár termelésében sem okozott zavart a vírus. A megtámadott üzemeknek a Siemens felajánlott egy frissített vírusirtó programot, és az operációs rendszert szolgáltató cég, a Microsoft is kiküszöbölte már a problémát, ami megengedte a programnak, hogy behatoljon a rendszerbe.

 Egyes források szerint feltételezhető, hogy a szabotázs az iráni atomprogram lelassítására, konkrétan a busheri atomerőmű ellen irányul. A feltevésre reagálva a Siemens egyik szóvivője elmondta, hogy nem adott el üzem-automatizáló szoftvereket a busheri erőműnek.

 Tény azonban, hogy a német cég az 1970-es években részt vett a busheri reaktor tervezésében, ugyanis Irán szerződést kötött Nyugat-Németországgal és Franciaországgal egy atomerőmű építéséről. Az 1979-es iráni forradalom azonban meghiúsította a tervet, és a nukleáris létesítményt végül Oroszország segítségével fejezték be. A szakértők azt is elmondták, hogy nem csak közvetlenül a Siemenstől, hanem a nyílt piacon is lehet a cég által gyártott üzemeltető-szoftvereket vásárolni.

 A világ első számítógépes szuperfegyverének tartott vírus megprogramozásához a szakemberek szerint komoly belső információkra volt szükség, ezért nem lehet kizárni, hogy egy állam áll a háttérben. "Ezt a programot nem egy szülei pincéjében kódolgató hacker írta. Egy ilyen vírus létrehozásához állami forrásokra volt szükség" - írta Ralph Langner, ipari számítógépes rendszerekkel foglalkozó informatikai szakértő egy elemzésben.

 Izrael, amely egyelőre a Közel-Kelet egyetlen atomhatalma, utalt rá, hogy esetleg támadást indít iráni létesítmények ellen, ha a nemzetközi diplomáciának nem sikerül megakadályozni Teheránt az atomprogram véghezvitelében. A zsidó állam az utóbbi években jelentősen fejlesztette számítógépes hadviselési technikáit is. A katonai hírszerzés vezetője tavaly azt mondta, Izraelnek megvan rá a lehetősége, hogy kiber-támadásokat indítson. A nyugati-nagyhatalmak és Izrael évek óta vádolják Iránt azzal, hogy polgári nukleáris programjának leple alatt atomfegyvereket fejleszt.
 

Kulcsszavak: hacker security vírus

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36