Fix díjas letöltés az iTunes-on is?

Milkovits Gábor, 2010. október 9. 16:48

A New York Post értesülése szerint az Apple azt fontolgatja, hogy néhány versenytársához hasonlóan, fix havi vagy éves díjért korlátlan zeneletöltést tesz lehetővé az iTunes-on.

A lap munkatársának állítólag Eddy Cue alelnököt sikerült szóra bírnia, aki szerint 10-15 dollár közötti havidíjért lenne elérhető a szolgáltatás. Hasonlót már kínálnak egyes versenytársak, például a Rhapsody és a Napster is. A hír azért érdekes, mert ezek eddig nem bizonyultak sikeresnek, ám persze lehet, hogy az Apple eléggé bízik magában ahhoz, hogy ez ne rettentse vissza a kísérletezéstől. A dolognak ugyanis az a hátulütője, hogy az előfizetésért csupán korlátlan stream-et kap a felhasználó, amely ugyan különféle készülékekkel szinkronizálható, a mobiltelefontól az mp3 lejátszón át az otthoni hifi-ig, ám a dalok végül mégsem lesznek az övéi.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen trükköt talál ki mindehhez az Apple, amely az iTunes-szal mára a világ legnagyobb zeneforgalmazójává nőtte ki magát. Az biztos, hogy a CD-piac folyamatos hanyatlása mellett a digitális eladások is kezdik elérni a plafont, miközben például a YouTube ingyen nézhető és hallgatható videói igencsak komoly konkurenciát jelentenek. Elég belegondolni, hogy egy jobb okostelefonon, netbook-on vagy tablet-en a YouTube szinte ugyanazt tudja, mint az előfizetéses stream-ek, viszont ingyen. Emellett persze az is igaz, hogy a zeneforgalmazást ma már nemcsak a fájlmegosztás veti vissza, hanem az is, hogy a zeneipar egyre kevesebb igazán sikeres produkciót tud manapság felvonultatni.

Kulcsszavak: Apple zene mp3 iTunes

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

2024. március 23. 13:55

Erősödő partnerség a BMW-vel

Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar csatlakozásával bővült a BMW és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködési megállapodás. A szerződésmódosítást kedden írták alá az egyetem és az autógyár vezetői.

2024. március 21. 14:43

A Continental nyári gumiabroncsa elnyerte az Auto Bild legjobb értékelését

A Continental PremiumContact 7 abroncsa „Példás" minősítést nyert el a német Auto Bild szaklap által legutóbb közzétett teszten (24/03/07. szám), melyen 54 másik nyári autógumit vizsgáltak. A 205/55 R 16 méretű nyári modelleket egy VW Golf VIII-on tesztelték. Az Auto Bild szerkesztői értékelésükben a következőket írták a PremiumContact 7-ről: „Prémium futófelületi mintázat, példaértékű teljesítmény vizes és száraz úton egyaránt, a legrövidebb vizes és száraz féktávolság, jó futásteljesítmény". A Continental Uniroyal márkájú RainSport 5 abroncsa „kielégítő” minősítést kapott a vizes időjárási körülmények között tanúsított tulajdonságainak köszönhetően.

2024. március 19. 14:43

Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé

Figyelemre méltóan gyors változásoknak lehetünk tanúi manapság az autóiparban – gondoljunk akár a vezetéstámogató rendszerekre, az elektrifikációra vagy az újrafelhasználásra. Átalakulnak a vásárlási szokások is, az autószalonok helyett egyre többen vesznek járművet online. A generatív mesterséges intelligencia pedig várhatóan még több változást kényszerít ki. Az iparág saját versenyképességének fenntartásáért nagy figyelmet fordít a digitalizációra. 

2024. március 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05