Európában 290 millió ember rekedt kívül az internetes hálózaton
A Telecentre-Europe, az európai teleházak érdekképviseleti szervezete, harmadik csúcstalálkozóját szerdán és csütörtökön tartják. A szövetség szerint az információs társadalomban a számítástechnikai eszközök alkalmazásának ismerete és használata nélkülözhetetlen az élet szinte valamennyi területén, így a tanulásban, a munkában, a szabadidő eltöltésében és a közösségi részvételben.
Ugyanakkor az európaiak közel 30-40 százaléka kirekesztődik az információs társadalomból, főként olyan társadalmi-gazdasági okokra visszavezethetően, mint a szegénység, az alacsony szintű oktatás, a kulturális és földrajzi elszigetelődés, vagy az időskori magány. A Telecentre-Europe becslése szerint Európában 292 millió ember rekedt a hálózaton kívül.
A konferencián elsősorban azt vitatják meg, hogy a teleházak miképpen tudnak a digitális befogadás erősítéséhez és a digitális írástudás fejlesztéséhez hozzájárulni. A rendezvényen az Európai Unió 26 tagállamából és 7 további európai országból mintegy 80 gyakorlati szakember vesz részt, akik összesen 25.000 európai teleházat képviselnek. Az európai teleházak 12 millió rászoruló embernek nyújtanak segítséget abban, hogy hozzáférjenek az információs társadalom által biztosított előnyökhöz.
A teleház olyan közösségi hely, ahol az emberek hozzáférést és segítséget kapnak a számítógép, az internet és más digitális technológiák használatához, amelyeken keresztül információhoz juthatnak, tanulhatnak, alkothatnak vagy másokkal kommunikálhatnak. A teleházak támogatják a hátrányos helyzetű embereket olyan alapvetően fontos XXI. századi digitális képességek megszerzésében, amelyek jobb munkalehetőségekhez, erősebb közösségi aktivitáshoz vagy tartalmasabb élethez vezethetik őket.
A teleházakat jellemzően közösségi civil szervezetek, könyvtárak, közösségi házak működtetik. A teleház a digitális befogadás egyik alapintézménye, széleskörű célcsoportjába a hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek, időskorúak, fogyatékkal élők, kisebbségek egyaránt beletartoznak. Magyarországon közel 400 teleház működik.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
- Használt számítógépek szegény gyerekeknek
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.