Az NMHH üdvözli a jogsértő internetes tartalmak eltávolítását

OTS - Cégvonal, 2010. november 9. 08:25

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogat és üdvözöl minden olyan civil törekvést, amely elősegíti az internetet használó kiskorúak védelmét, és kiáll minden olyan szabályozási kezdeményezés mellett, amely megakadályozza, hogy bárki kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön.

A napokban a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), a szülők, az Internet Szolgáltatók Tanácsának (ISZT) jogi szakértői, valamint a rendőrség összefogásával két olyan honlappal szemben is sikerült eredményesen fellépni, melyeken kiskorúak közösségi portálokról önkényesen átvett képei jelentek meg, és beleegyezésük nélkül nevük és lakóhelyük is nyilvánosságra került, illetve olyan fotókat tettek közzé, melyek megalázó helyzetben ábrázoltak embereket.

A személyiségi jogokat és az emberi méltóságot mélyen sértő fotókat a honlapokról ezúttal sikerült eltávolítani. A terület megfelelő jogi szabályozottságának hiánya miatt ugyanakkor félő, hogy túlzottan sokáig működtek ezek a weboldalak ahhoz, hogy a fiataloknak egész életükre szóló gyógyíthatatlan lelki traumát okozzanak.

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke bízik abban, hogy a még gyorsabb reakciót lehetővé tevő "értesítés-eltávolítás" eljárás hatékonyságának növelésével és a területen működő civil és szakmai szervezetek ön- és társszabályozó
tevékenységének további fejlesztésével a jövőben még eredményesebben lehet fellépni az interneten megjelenő jogsértő tartalmakkal szemben.

Kulcsszavak: MATISZ NHH gyermekpornó

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55