Az Infineon félvezetőgyártó növelte profitját

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 17. 11:14

Európa második számú félvezetőgyártója, a német Infineon kedden 390 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, egyben üzleti éve utolsó negyedéről. Az előző negyedévben 126 millió, egy évvel korábban 11 millió euró volt a profitja.

A bevétel 942 millió euró volt, 55 százalékkal több az egy évvel korábbi 609 milliónál.

A kedden megjelent beszámolóban a mostani negyedévre kissé lassuló üzletmenetet jósolt a társaság vezetősége ahhoz képest, milyen "kimagasló" volt a legutóbbi negyedév. Az egész üzleti évre 10 százalékos további bevétel növekedésre számítanak, feltéve, hogy az euró nem lesz drágább 1,40 dollárnál.

Az elmúlt üzleti év adózott eredménye 659 millió euró lett az előző évi 626 milliós veszteség helyett. Már az előző évi hiány is nagy javulás volt a még egy évvel korábbi, 3,747 milliárdos veszteség után, amit a gazdasági világválság okozott. A tavalyi végeredményt azonban már nem terhelte a memóriatermékek részlege, amelyet Qimonda néven 2006-ban kiszerveztek, majd eladtak a New York-i értéktőzsdén. Most augusztusban újabb egységet adtak el, ezúttal az amerikai Intel vette meg a vezeték nélküli megoldások részlegéből a mobilportfóliót.

A most szeptemberrel zárult pénzügyi évben a forgalom 51 százalékkal 3,295 milliárd euróra ugrott 2,184 milliárdról a világgazdaság javulásának, azon belül is elsősorban az ázsiai fellendülésnek köszönhetően. Ez meghaladta a 40 százalékos vállalati előrejelzést, és szintén nagy előrelépés az után, hogy az előző pénzügyi évben 22 százalékkal apadt a cég bevétele.

Kulcsszavak: +mérleg Infineon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55