"Hogyan tovább, Műegyetem?" – Tanácskozás a jövő Műegyeteméről

forrás Prim Online, 2010. november 18. 18:17

Elkészült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatóegyetemi stratégiája. A hosszútávú program az intézmény által 2008-ban bevezetett szervezeti struktúra és gazdálkodási rend bázisán alakult ki, összhangban az idén elnyert kutatóegyetemi címből következő feladatokkal. A felsőoktatási intézmény mai konferenciáján ismertette a szakmai közvéleménnyel a kidolgozott megújulási programot.

Péceli Gábor, a BME rektora ezzel kapcsolatban elmondta, hogy “Ez a megújulási program országos jelentőségű, mert a Műegyetemre – egyedülálló küldetésénél fogva – kiemelt szerep hárul az ország versenyképességét és fenntartható fejlődését elősegíteni képes szakértelem és szakembergárda biztosításában. Élvonalbeli, egyes területeken pedig nemzetközileg is jegyzett kutató és alkotó tevékenységet kell folytatunk, hogy folyamatosan képesek legyünk kreatív, innovatív K+F problémák megoldására, új termékek kidolgozására és kivitelezésére, valamint vállalkozásra is képes reálértelmiségiek magas színvonalú képzésére.

A konferencia résztvevőit Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Denk András, a Magyar Mérnöki Kamara Felügyelő Bizottságának elnöke, valamint Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke köszöntötte. Hozzászólásukban a tudományos kutatás, a felsőoktatás és a mérnöki szakmák Műegyetemmel szembeni elvárásait foglalták össze.

A tanácskozás résztvevői megvitatták a BME öt kiemelt kutatási területének jövőbeni programját. Ezek a következők: (1) Fenntartható energetika, (2) Járműtechnika, közlekedés és logisztika, (3) Biotechnológia, egészség- és környezetvédelem, (4) Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány, (5) Intelligens környezetek és e-technológiák.  A programokat előzetesen az egyes területek legjobb szakértői véleményezték, és a helyszínen szóban is kommentálták.

A rektor hangsúlyozta, hogy “A program karokon és szervezeti egységeken átívelő, az egyetemi szellemi potenciál jelentős részét  megmozgató K+F projekteket nevesít, melynek megvalósítása a belső és külső partnerek együttműködésén alapul.  A jövőre vonatkozó tervek újrapozícionálják a Műegyetemet a partnerei számára, számos egészen új lehetőséget tárnak fel. A konferencia legfőbb célja a partnerkapcsolatok új alapokra helyezése.”

A jövő Műegyetemét megvalósító, belső cselekvési program legfontosabb pillérei következők:


“(1) A szervezeti és gazdálkodási kultúra folyamatos fejlesztése és monitorozása; (2) A képzési programok folyamatos fejlesztése és minőségbiztosítása; (3) A tudományos teljesítmény és alkotóképesség, valamint a K+F infrastruktúra és feltételrendszer fejlesztése; (4) Elismert, és az ország versenyképessége szempontjából kiemelt K+F területek megfelelően fókuszált, minőségi fejlesztése;  (5) A tehetséggondozás és a kutatói-fejlesztői utánpótlás nevelés megerősítése; (6) A gazdasági szempontból is mérhető K+F tevékenység és kapcsolatrendszer fenntartása és bővítése.”

A BME a jövő Műegyeteméről konzultáció sorozatot indít, melynek eredményeiről különböző csatornákon, kiadványokban  és hasonló rendezvények keretében folyamatos tájékoztatni kívánja a közvéleményt.

A program megvalósítását a Minőségorientált, összehangolt oktatási és K+F+I stratégia, valamint működési modell kidolgozása a Műegyetemen c. TÁMOP 4.2.1/B-09/1/KMR 2010-0002 pályázat segíti.

Bővebb információ:
 www.bme.hu, www.kutatas.bme.hu
 

Kulcsszavak: k+f kutatás oktatás BME

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36