Regine Sixt az Év Asszonya
A 2010-es londoni World Trade Travel Market turisztikai vásáron Regine Sixt nyerte el a „Woman of the Year” megtisztelő címet, míg cége a Sixt AG a „World’s Leading Innovative Marketing” elismerést.
Regine Sixt a kitüntetéseket a Grosvenor House Hotel-ben megrendezett, a turisztikai szakma leggrandiózusabb rendezvényének gálaestjén vehette át. A zsűri, az egyik legnagyobb nemzetközi autókölcsönzőnél folytatott szakmai teljesítményét, illetve a „Regine Sixt Children’s Aid Foundation” alapítójaként, a szegénységben és nyomorban élő gyermekek megsegítésében tanúsított elkötelezettségét díjazta az elismerésekkel.
A 160 ország összesen 183.000 turisztikai szakembere által odaítélt díj igazán nagy megtiszteltetés számomra és a Sixt AG számára is – nyilatkozta Regine Sixt. „Mindez bizonyítéka annak, hogy mi a Sixtnél, valami különlegeset csinálunk. Valami modernet, nemzetközileg sikereset és mindig megújulót. A „World’s Leading Innovative” kitüntetés bizonyítéka annak, hogy a szakma elismeri és értékeli ötleteinket. Ugyanakkor maga a díj nem adhat okot az elégedettségre, csak ösztönzőleg hathat ránk, hogy folytassuk mindazt, amivel egyre jobb és jobb szolgáltatást tudunk biztosítani partnereinknek!”- tette hozzá az üzletasszony.
Úgy gondolom, hogy Regine Sixt nagyszerű személyiség – tájékoztatta az újságírókat Manon Han, a World Travel Awards alelnöke. „Nemcsak sikeresen és úttörő módon iránnyítja a Sixt AG-t, de befolyását és kapcsolatait felhasználva igyekszik segíteni a rászorulókon is.”
Természetesen a Sixt AG által Londonban elnyert elismerés a Franchise partnerek munkáit is minősíti – fűzte hozzá Magyar Nikoletta, a Sixt Magyarország marketing vezetője. „A szigorú előírásoknak köszönhetően, ma már a világ több mint száz országában azonos színvonalú és minőségű szolgáltatással találkozhatnak a partnerek, Nepáltól Afrika országain át Magyarországig. A Sixt által nyújtott kiemelkedő szolgáltatást 2010-ben már több alkalommal is elismerte a turisztikai szakma, és ez mindenképpen pozitív visszajelzés és bizonyíték a számunkra. A Sixt Magyarország nem csak marketingjében, hanem CSR tevékenységében is igyekszik követni a német mintát. Hasonlóan szívügyünknek érezzük a segítségnyújtást, így 2010. számunkra is az együttműködések éve volt. Jó néhány felkérésnek eleget téve, többek között segítséget nyújtottunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rászorulóknak, együttműködtünk az AIESEC-kel és a BGF-PSZF diákönkormányzatával.” - emelte ki a marketing vezető.
Kapcsolódó webcímek:
www.sixt.hu
Kapcsolódó cikkek
- Dél-Korea a Sixt AG legújabb állomása
- A Sixt a világ legjobb autókölcsönzője
- 72,8 millió euró adózás előtti eredmény a Sixt Csoportnál
- Már MobilFizetéssel is rendezhető a taxiszámla a Rádió Tele 5 Taxinál
- Közösségi veteránjármű-oldal a Sakkomtól
- Vitorlát bont a Sixt Magyarország
- Nevet váltott a Nav N Go
- Százezer BMW-vel bővül a Sixt autókölcsönző flottája
- Nepáltól az iPad-ig
- Belenézhetünk az autó motorjába, de akár a mobiltelefonunk belsejébe is
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.
Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val
A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében.