Google+1 közösségi böngésző-bővítmény?
A Google korábbi kísérleteiből nyilván rájött, hogy a Facebook szolgai másolásával nem érhet el sikert a közösségi szolgáltatások frontján, így valami újat kell kitalálnia. A korábban Loop munkanéven futó új megoldás egyik újítása az, hogy inkább amolyan választható böngésző-bővítményként működne, semmint külön weboldalként. Az elnevezés (loop = hurok) a TechCrunch információi szerint azokra a baráti és ismerősi körökre utal, akikkel szeretnénk élőben megosztani értesüléseinket és híreinket, márpedig a Google +1 erre koncentrálna. Azaz kevésbé lenne célja az önreklám és az ismerősök ezreinek vadászása, inkább intimebb és praktikusabb kommunikációs csatorna szeretne lenni. A bővítményként való megjelenés pedig többek között azért lenne előnyös, mert egy frissítéssel azonnal eljuthatna a Chrome böngészőt használók millióihoz. Emellett persze nyilván kiemelt helyen szerepel majd az Android alkalmazásboltban, sőt, a TechCrunch úgy tudja, hogy még iPhone-verzió is lesz belőle.
Eric Schmidt vezérigazgató korábban nyilvánosan kihangsúlyozta, hogy nem óhajtanak egy Facebook klónt létrehozni. Ennek ellenére a +1 így sem lehet majd túl szimpatikus a közösségi oldal üzemeltetői számára, akik már amúgy is összekülönböztek a Google-el a felhasználói információ-megosztás miatt. A keresőóriás egyébként még nem erősítette meg hivatalosan a közösségi megoldás létezését.
Kapcsolódó cikkek
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Újfajta szöveges képességek - Japán hangulat az iPhone-okon
- Az okostelefonok terjedésével csökkenőben az ünnepi sms-forgalom
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (2. rész)
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (1. rész)
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- Nem elégséges a kisgyermekek védelme az internetes közösségi hálózatokon az Európai Bizottság szerint
- Egyszerre több Gmail fiók is elérhető mobilról
- Itt a Firefox első verziója Androidra!
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.