Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 12. 09:31

Az Európai Unió által támogatott pályázaton Kecskemét 350 millió forintot nyert, melyből a város alap- és középfokú oktatási intézményei részére számítástechnikai eszközöket vásároltak; így december végéig minden oktatási intézmény kapott digitális táblát is - közölte Mák Kornél alpolgármester kedden az MTI-vel.

Kecskemét önkormányzata 2010-ben a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében elnyert támogatásnak köszönhetően több mint 250 digitális táblát és további több mint 500 hordozható számítógépet vásárolt, melyeket december végéig kellett üzembe helyezni - mondta az oktatásért felelős alpolgármester.
Mák Kornél az oktatás fejlesztése szempontjából kiemelkedőnek nevezte a pályázatot, melyhez az önkormányzatnak 10 százalék saját forrást kellett biztosítania. Egy évtizeden belül a virtuális világra épül az oktatási rendszer, ezért a digitális oktatás lehetőségeit erősíteni kell - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Mák Kornél szerint, a digitális tábla projektorral és számítógéppel összekapcsolva a legkorszerűbb szemléltetési, oktatási eszköz a diákok számára, amelyen keresztül számot adhatnak tudásukról is. Az alpolgármester leszögezte: intézményenként 5-6 táblát tudtak felszerelni és további fejlesztéseket terveznek. Mák Kornél beszámolt arról, hogy az intézményeknek átadott 500 hordozható számítógépet csak oktatási célra használhatják a pedagógusok és a diákok. A legtöbb eszköz informatikai szaktanterembe került – fűzte hozzá. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a táblákat örömmel fogadták az intézményekben, használatukat a pedagógusok egy 10 órás tanfolyam keretében tanulták meg.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36