Már hétévesen rendszeresen interneteznek az európai gyerekek

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 15. 10:21

Egyre fiatalabb korban, már hétévesen rendszeresen használják az internetet az európai gyermekek, szüleiknek azonban gyakran fogalmuk sincs arról, hogy eközben milyen hatások érik a csemetéket. Az Európai Unió kutatói által készített Eu Kids Online elnevezésű tanulmány eredményeit csütörtökön mutatták be Brüsszelben. A felmérés szerint a 9-10 éves gyerekek egyharmada használja napi rendszerességgel a világhálót, a 15-16 éves korosztálynál ez az arány lényegesen magasabb, 80 százalékos. A fiatalok "értelmes" tevékenységekre is igénybe veszik az internetet: 85 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a házi feladat végzése közben szokott kutatni a világhálón.

Szintén magas - 83 százalékos - az internetes játékokba bekapcsolódok aránya, 76 százalék pedig videókat is néz a neten.

A fiatal felhasználók számára a közösségi oldalak nagy jelentőséggel bírnak. Minden harmadik fiatal lép kapcsolatba ismeretlenekkel, kilenc százalékuk pedig személyesen is találkozott tavaly egy világhálón megismert emberrel. A szülők többsége mindeközben nem is sejti, hogy mivel foglalkozik gyermeke az interneten. Csaknem minden második fiatalnak saját internet-elérhetősége van a szobájában, minden harmadik pedig okostelefonján is rá tud csatlakozni a hálóra.

Minden tizedik megkérdezett (tizenkét százalék) számolt be negatív élményekről. Szexuális vagy pornográf tartalmakkal a válaszoló gyerekek 14 százaléka találkozott már. Szüleik erről sem tudnak: az érintettek negyven százaléka gondolja úgy, hogy csemetéje még nem találkozott ilyen jellegű képekkel.

A szülőknek csupán egynegyede él azokkal a technikai eszközökkel, amelyek segítségével megakadályozhatnák a nemkívánatos tartalmak elérhetőségét. Azt, hogy milyen oldalakat olvasott a gyerek, a szülőknek szintén csak egynegyede követi figyelemmel.

A vizsgálat során a kutatók Európa-szerte több mint 25 ezer gyermeket és szülőt kérdeztek meg.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36