Az Android megfosztotta trónjától a Symbiant

Vértes János Andor, 2011. január 31. 15:51

A Canalys piackutató ma kiadott felmérése szerint a Google Android letaszította trónjáról a tíz éve uralkodó Symbian operációs rendszert, az elmúlt év utolsó negyedévében a legtöbb okos-telefont Android operációs rendszerrel adták el, még ha a készülékpiacon a Nokiának egyelőre sikerült is megőrizni első helyét.

A valamivel több, mint száz millió eladott okos-telefon (ez 89 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi hasonló adatokhoz viszonyítva)  közel harmada Android alapú, míg a dobogó legfelső fokáról a második helyre lecsúszott Nokia Symbian platformra 31 millió megrendelést adtak le világszerte. Ugyanakkor egyelőre még mindig a Nokia a világ vezető okostelefon eladója 28%-os részesedéssel. 

 

 

Mint az a Canalys táblázatából is látható, a Google OS-alapú okostelefonok (Android, OMS és Tapas) fantasztikusan tudta növelni piaci részesedését, ám emögött több készülékgyártó - az LG, a Samsung, az Acer és a HTC - áll. 

A készülékgyártók közül az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) és Ázsiában továbbra is a Nokia vezet, de Latin-Amerikában már megelőzte a RIM, amely az  Egyesült Államokban is visszavette első helyét az Apple-től. A HTC immár harmadik negyedévben őrzi az USÁ-ban a harmadik helyét. 



 


 


 

 

 

Kulcsszavak: RIM Android Nokia Google Symbian

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36