Több mint negyedével csökkent a személyi adatlopás az Egyesült Államokban
A Javelin Strategy and Research kutatóintézet kedden tette közzé éves adatait. Ezek szerint 2010-ben mintegy 8,1 millió ember - az amerikai lakosság 3,5 százaléka - volt személyi adatlopás áldozata. Ez 28 százalékos csökkenés az előző évhez képest, amikor 11 millió embert károsítottak meg ily módon. Míg 2009-ben az egy főre jutó kár 387 dollárt tett ki, 2010-ben már 631 dollárra növekedett, a károk összértéke pedig - az áldozatok számának apadása ellenére - hatvan százalékkal emelkedett.
Érdekesség, hogy miközben jellemzően az összes típusú személyi adatlopás csökkent, a "baráti károkozás", amikor az áldozatot ismeri az elkövető, hét százalékkal növekedett.
"Az egy főre jutó anyagi kár emelkedése a hitelkártyák klónozásának, illetve a bankkártyákkal való visszaéléseknek a számlájára írható, amelyeket hosszabb idő után vesznek észre, és nagyobb összegű károkat eredményezhetnek annak ellenére, hogy a bankok javítottak a kártyatulajdonosok védelmén" - közölte James Van Dyke, a kutatóintézet alapítója.
A Javelin nyolc éve végzi el éves felmérését, és Dyke szerint ezek megerősítették azt a feltevést, miszerint összefüggés van a személyi adatlopás és a gazdaság, különösen a kereskedelmi szektor állapota között.
Ha növekszenek a kiskereskedelmi eladások, a személyi adatlopás csökken. Ha az előbbi visszaesik, akkor növekszik az adatlopás - hangsúlyozta.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenesen elérhető a Norton Identity Safe béta verziója
- McAfee Mobile Security 2.0: erős biztonság az okos-telefonok és táblagépek számára
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- A mobiltelefonok biztonságáért
- Megalakult az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.