Gyerekmobil, de mikor és mire?
Ma már nem szokatlan, hogy fröccsöntött gyerekjátékok között is felbukkannak mobiltelefont formázó darabok – és miért is ne, hiszen a szülők is hasonlóval hadonásznak a kezükben. A következő stádiumban már valódi kütyüvel, ténylegesen is játszhatnak a rá telepített alkalmazásokkal. De a szülő ezzel már nemcsak elfoglaltságot teremt a gyermeke számára (és egyszersmind magát is tehermentesíti), hanem egyúttal megteremti az első virtuális pórázt, azt, amivel – reményei szerint – állandó kapcsolatban maradhatnak, szükség esetére. És ettől kezdve nagyjából el is veszíti a felügyeletet. Mert még ha fel is veszik a készüléket, honnan tudhatná a mama, hogy éppen hol tartózkodik a baba? S ha már kinyitották előtte a kommunikációs ablakot, ellenőrizhető-e, hogy kit hányszor hív, mit néz meg, és mit tölt le?
„Benjámin fiam csak mostanában lépett iskolás korba, Rebeka lányom pedig még csak kétéves, így egyelőre mindketten folyamatos szülői vagy pedagógusi felügyelet alatt vannak, nincs még szükségük mobiltelefonra” – mondja Farkasházi Réka. De őt is foglalkoztatja gyerekmobil-kérdés. „A hétéves fiamat nemsokára el kell kezdenünk önállóságra szoktatni: pár év múlva valószínűleg már egyedül jár majd iskolába. Bár azt gondolom, nem feltétlenül szükséges a gyerekeknek ilyen kis korukban mobiltelefont venni, ha már egyedül közlekednek, mindenképpen hasznos lehet egy olyan eszköz, amivel bármikor segítséget kérhetnek tőlünk.”
Jakupcsek Gabriella háromgyerekes (24, 22 és 2 évesek) anyukaként már konkrét tanácsot oszt meg társaival: „Úgy gondolom, hogy a gyereknek érdemes olyan, viszonylag olcsó mobiltelefont választani, amelyet könnyen pótolhatunk, ha esetleg elveszíti vagy ellopják. A mobil ma már nem státusszimbólum, hanem egy mindannyiunk számára elérhető, a családtagok közötti kommunikációt segítő eszköz, amely támogatja a szülőt abban, hogy a gyerekét biztonságban tudhassa akkor is, ha éppen távol vannak egymástól.”
Prof. dr. Kósa Éva klinikus pszichológus a szakértő véleményét fogalmazza meg: „Nem lehet szigorúan meghatározott életkorhoz kötni, hogy a gyerekeknek mikor célszerű mobiltelefont adni, hiszen ebben meghatározó szerepe van a gyerekek személyiségének, az egyes családok nevelési szokásainak. Célszerű a szülőknek akkor beleegyezni a telefonvásárlásba, ha a gyerek már felelősen viselkedik, és mérlegelniük kell, hogy egyáltalán szüksége van-e telefonra. Különösen ügyelni kell arra, hogy egy drága telefon megvételével nehogy támogassák a gyerekek közötti versengést. Nem attól lesz valaki jó szülő, ha drága dolgokat vásárol a gyerekének.”
Kapcsolódó cikkek
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Együttműködési megállapodást kötött az ORFK és az NMHH
- Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.