Lassulhat az informatikai piac növekedése a Hewlett-Packard szerint

MTI Sajtóadatbank, 2011. február 24. 08:41

A korábban vártnál gyengébb üzletmenetre számít a Hewlett-Packard (PC); a világ első számú technológiai vállalata a személyi számítógépek (PC) iránti fogyasztói kereslet csökkenése és a szolgáltatói üzletág halvány teljesítménye miatt visszafogta az idei árbevételre vonatkozó előrejelzését.

Az amerikai vállalat bejelentésének hatására a HP-részvény árfolyama több mint 12 százalékot esett a keddi, tőzsdezárás utáni kereskedésben, a vállalat piaci tőkeértéke így alig néhány óra alatt 13 milliárd dollárral csökkent.

Elemzők szerint a heves reakció oka az, hogy a HP teljesítménye irányadó az egész ágazat számára, az adatok pedig komoly gondokat jeleznek: az üzleti év januárral véget ért első negyedévében - amelyben a karácsonyi szezon is benne van - 12 százalékkal csökkentek a PC-eladások a fogyasztói szegmensben az egy évvel korábbihoz képest. Ezt nem tudta ellensúlyozni a vállalati ügyfélkörben végbement 11 százalékos növekedés, a PC-üzletág árbevétele így 1,3 százalékkal 10,4 milliárd dollárra csökkent.

A HP fő tevékenysége PC-k, szerverek, nyomtatók és egyéb informatikai eszközök gyártása, az utóbbi években azonban felfuttatták a szolgáltatási üzletágat is, és több vállalkozás felvásárlásával is erősítették a részleget, a szakmán kívül szinte teljesen ismeretlen 3Par nevű, adattárolási rendszerekkel foglalkozó cégért például valóságos csatát vívtak a Dell-lel, és végül 2,4 milliárd dolláros ajánlattal nyertek. A stratégiai irányváltás azonban a friss adatok szerint nem teljes siker, az üzletág bevétele 2 százalékkal csökkent az első negyedévben.

Ugyanakkor a szerverek, hálózati berendezések és nyomtatók jól fogytak, a cég árbevétele így végül 4 százalékkal 32,3 milliárd dollárra nőtt, de elmaradt az elemzői előrejelzések 32,96 milliárd dolláros átlagától. A profit 16 százalékkal 2,6 milliárd dollárra nőtt.

Az  üzleti év egészére a HP 130-131,5 milliárd dollár bevételre számít, míg tavaly novemberben még 132-133,5 milliárd dollár közötti bevételt jósolt.

Kulcsszavak: PC +céginfo HP

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36