A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 3. 09:33

Új üzemet épít Vietnámban a Nokia, amely tavaly veszített piaci részesedéséből, és létszámleépítésre készül.

A Magyarországon több ezer embert foglalkoztató finn mobilgyártó társaság 200 millió eurós beruházással épít üzemet Hanoi, a vietnámi főváros környékén. A gyár 10 ezer embernek ad majd munkát, a termelés 2012-ben kezdődik a cég szerdai közleménye szerint.

A Nokia egyre nehezebben tartja a lépést az okostelefonokkal és táblagépekkel erősítő konkurenciával. A tavalyi utolsó negyedévben 124 millió készüléket adtak el, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság piaci részesedése 35 százalékról 31 százalékra csökkent.

Az új gyárral a feltörekvő piacokat célozzák meg, és kifejezetten a "nem okos telefonokra" (non-smartphone) koncentrálnak. A forintban számolva több mint 50 milliárdos beruházás az első lépés, amelyet újabb fejlesztések követnek majd - közölte a társaság.

A Nokia a versenytársaktól eltérően saját termelési hálózatot épített ki, majdnem minden készüléket Nokia üzemben szerelnek össze. A cégnek összesen 10 gyára van, Finnország, Nagy-Britannia, Kína, India, Dél-Korea, Brazília és Mexikó mellett Romániában és Magyarországon is termel.

Február elején a Nokia vezetése bejelentette, hogy a stratégiát váltanak, ami jelentős létszámcsökkentéssel jár. A bejelentés után a társaság magyarországi vállalata közleményt adott ki, amely szerint az új stratégia közvetlenül nem érinti a gyártást, a komáromi üzemben így továbbra is ugyanúgy folyik a termelés, mint korábban.

A Nokia és a Nokia Siemens Networks vegyes vállalat világszerte 132 ezer embert foglalkoztat. A komáromi gyárban nagyjából 5 ezren dolgoznak.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36