Megjelent a FireFox 4 RC verziója

Erőss Csaba, 2011. március 11. 10:38

A végső változattal megegyező verziót adott ki a Mozilla a Firefox 4-hez. Az új böngésző számos funkcióval bővült, a némiképp megváltozott külcsín mellett a motorháztető alatt is sok újdonsággal várja az internetezőket.

A sokáig fejlesztett, először novemberre ígért új Firefox hivatalos megjelenésére még kell várnunk pár hetet, de a türelmetlenek már letölthetik a Release Candidate verziót, mely nevéből adódóan elméletileg teljesen megegyezik a végső 4.0-ás. Nézzük milyen meglepetéseket tartogat a friss verzió.

 

Külcsín

Az egyik legnagyobb változás, hogy a fülek hivatalosan is felköltöztek az URL mező fölé, így az effektív böngészési felület tovább nőtt. Emellett ezek a tab-ok új funkciót is kaptak, az App Tabs-nak hála a kedvelt oldalainkat fix megjelenésűvé tehetjük, így mikor elindul a böngésző, akkor azonnal betöltőnek. Ennek köszönhetően a levelezésünk, a közösségi oldalak mindig elérhetőek, és ráadásul még sok helyet sem foglalnak el a felső sávból, ugyanis csak a fav ikonjuk látszik.

A füleket érintő változás, melyet elsősorban a sok tab-al dolgozók fognak örömmel fogadni, hogy a Ctrl+Shift+E billentyűkombinációval előhívható Lapcsoportok kezelőfelületen könnyen tudják menedzselni a már meglévő tabjaikat, akár csoportokba is rendezhetik őket.

A Windowsban szokásos, de a böngészőkből kikopó menüsávot, már itt sem találjuk meg, helyette a Firefox Button gondoskodik arról, hogy onnan intézhessük a beállításainkat. Aki a régi elrendezést szereti, az az Alt gomb megnyomásával előhívhatja a hagyományos menüsort is.

Ezzel összefüggő új funkció a Firefox Sync, melyet beállítva különböző eszközökön (akár mobilon is!) használt Firefox böngészőink között tudjuk szinkronizálni a beállításainkat, jelszavainkat, könyvjelzőinket, előzményeinket vagy akár megnyitott füleinket is. Az új funkciónak hála, ha különböző számítógépek között is mozgunk, mindig ugyanaz a böngésző fogad minket.

 

Belbecs

A Firefox egyik legnagyobb versenyelőnyének számító kiegészítők  is kaptak egy ráncfelvarrást, melynek az egyik látható jele, hogy egy sokkal jobban kezelhető felületen menedzselhetőek. A kiegészítők, kiterjesztések, megjelenések, bővítmények a füles, grafikus megjelenésnek hála sokkal kezelhetőek, mint a korábbi változatokban.

Természetesen a sebesség is jelentősen javult, ráadásul a memóriát sem eszi annyira a Firefox, mint a régebbi verziókban. A gyorsulás egyik oka az új jagerMonkey javaScript motor, összességében az indulási idő, a grafikus renderelés és így a böngészési sebesség gyorsulásáról beszélhetünk.

 

Motorháztető

A könnyen észrevehető módosítások mellett számos újítás is került a Firefox-ba, a már említett JavaScript módosítások mellett most már a weben megjelenő 3D-s tartalmakkal is könnyen elboldogul a böngésző, melyhez a számítógép grafikus kártyáját is képes használatba venni. 

Amit érdemes még megemlíteni az a HTML5 -, illetve a  Windows 7 multi-touch rendszerét támogató megoldás.

Akit érdekel a jelen és a jövő meghatározó böngészője, az a letoltes.com oldalról (is) letöltheti

===

(Aki egyszerre több böngészőt is szeret a gépére telepíteni, annak felhívjuk a figyelmét, hogy a Chrome-nak is nemrégiben került fel a legújabb - immár 10-es - verziója a letoltes.com-ra, bár akinek van a gépén régebbi, az feltehetőleg automatikusan frissül.)

Kulcsszavak: Chrome Firefox böngésző

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36