Okostelefonok papjai - android ismeretterjesztés a Telenortól

Galvács László, 2011. március 17. 19:00

A Telenor - amely láthatólag szeretné, ha a cég neve és az Android-telefonok között asszociációs lánc alakulna ki –decemberben indította útjára edukációs kampányát, hogy minél többen, minél közelebbről ismerhessék meg az Android világát, valamint a legjobb és a leghasznosabb alkalmazásokat, s azóta immár a harmadik Android Workshop Spotlight rendezvényet tartotta meg a közelmúltban.

Az idei márciusi találkozón az okostelefonok újdonsült és értő papjainak sorából mindössze két laikus hitetlen lógott ki: a hallgatóságból e tudósítás írója, míg az „előadók” közül Fábry Sándor. Kissé pontatlan itt az „előadó” kifejezés, hiszen az eseményen megjelent sztárvendégek, az említett showman mellett Béres Alexandra, Peller Mariann, Pantl Péter, Rácz Félix és Berényi Konrád kerekasztal-beszélgetésen számoltak be személyes tapasztalataikról. Fábry Sándornak - saját bevallása szerint - nem sok élménye van e téren, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a tőle megszokott módon nyomja a showdert, akár a mobilinternet előnyeiről. Merthogy Magyarországon még mindig alacsony azoknak a száma, akik telefonjukat internetezésre is használják, ámbár a Telenor legfrissebb kutatásai szerint a hazai netezők legnagyobb része hallott már az okostelefonokról.

Az ilyen kütyük által kínált lehetőségek széles körben még nem ismertek, sőt azok sem feltétlenül használják ki a funkciókat, akiknek már van hasonló készülékük. A Telenor tehát ismeretterjesztő missziót vállalt, legfőbb célja meggyőzni a hitetleneket, kétkedőket vagy egyszerűen csak közömbösöket arról, hogy az okostelefon és az Android egyszerű, felhasználóbarát és praktikus, maga a marokba szorított világlexikon. De azért ne felejtsük el – emlékeztetett ezúttal tényleg személyes tapasztalata alapján Fábry Sándor –, hogy ezekkel az olykor gazdáiknál is intelligensebb készülékekkel egyébként telefonálni is lehet…

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját

Az egészségügyi kutatás-fejlesztéseket és közvetlenül a betegeket szolgálja a győri Széchenyi István Egyetem által a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal stratégiai együttműködésben vásárolt, hivatalosan május 25-én bemutatott sebészeti robot. A modern eszközzel már csaknem száz műtétet végeztek a kórház orvosai, s az eddigi tapasztalatok szerint csökkent a páciensek beavatkozások utáni fájdalma, felépülésük pedig gyorsabbá vált.

2024. május 27. 12:59

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét

Az észak-európai faházakról elsőre egy fjord partján álló színes halászkunyhó vagy egy tóra néző erdei faház juthat az ember eszébe. A svédországi Skellefteå-ban épült Sara Kulturális Központ egy hipermodern technológiával felszerelt, 20 emeletes felhőkarcoló, amely új fenntarthatósági szinteket megcélzó, innovatív megoldásokra épít, ugyanakkor alapjaiban egy faszerkezetes toronyház.

2024. május 27. 11:27

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17