Az informatikai, mérnöki világban több pénzre számíthatnak a nők
A következő évtizedek húzóágazatában, a természettudományos, elsősorban mérnöki, informatikai ágazatokban alig vannak nők: az EU-ban például a vezető mérnöki posztok alig 6%-át töltik be. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint ez komoly akadályt jelent nem csak az Unió demokratikus fejlődésében, de a globális versenyképességben is. Ezért arra kéri a tagállamokat, hogy indítsanak kampányokat, hogy továbbtanulás esetén minél több nő válasszon mérnöki pályát. Magyarországon az informatika, a mérnöki tudományok, a fizika és a matematika számítanak a legférfiasabb tudományoknak.
„A munkaerőpiacon keresettek a mérnökök, informatikusok, függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak. Van rá eset, hogy a nőknek többet kell bizonyítani ezekben a szakmákban, amíg elfogadják őket. Cserébe viszont gyors karrierre, és magasabb fizetésre számíthatnak.” – fogalmazott Csákvári Róbert, a Work Force Személyzeti Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Ezt a műszakin végző hölgyek is így gondolhatják: amíg a női hallgatók a szakmájukra jellemző átlagos fizetés megadásakor mintegy 25 ezer forinttal kevesebbet adtak meg, mint a férfiak, műszaki területen a nők számítanak magasabb fizetésre.
„A hozzánk érkező hölgyek eddig kivétel nélkül jól beváltak a pályán, de informatikai, mérnöki végzettséggel, megbízható nyelvtudással és szakmai elhivatottsággal mindenkinek garantált lehet a siker. Az a tapasztalat, hogy a nők gyorsan kiemelkednek a férfias környezetben, jó kommunikációs és szervezőkészségükkel hamar koordinátori vagy vezetői pozícióba kerülhetnek, sajnos azonban hozzánk is kevés álláspályázat érkezik nőktől.” – fogalmazott Pohánka Diána, az elektromos kormányrendszerek fejlesztésével foglalkozó, világviszonylatban is kiemelkedő, több mint kétszáz fejlesztőmérnököt foglalkoztató ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. HR szakembere.
Változni látszik az úgynevezett „üvegplafon”-jelenség is, amikor egy szint után a női vezetők láthatatlan falba ütközve nem juthatnak feljebb: szakértők szerint ez a jelenség ma már legtöbbször csak a fejekben létezik, amit némi bátorsággal és önbizalommal ténylegesen le lehet küzdeni. Az utóbbi években Magyarországon is egyre jellemzőbb a legalább egy idegen nyelvet jól beszélő mérnökök és az informatikusok hiánya a munkaerőpiacon, miközben más területeken egyre nehezebb elhelyezkedni. Ezért különösen fontos lenne, hogy több nő válasszon műszaki életpályát magának.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Tárt karokkal várják a mérnököket és informatikusokat a cégek
- Kapcsolatok nélkül a diploma sem ér sokat
- Gyakorlati tudással még értékesebb lenne a magyar diploma
- Samsung Galaxy S II: rózsaszínben is
- Elaludták a nők a digitális forradalmat?
- Jelentős áttörést hozhat az agilis szoftverfejlesztés módszertan a munkaerőpiacon
- Egyre kevesebb a nő a technológia világában
- Elégedetlen, mégis mozgásképtelen munkavállalók
- Nemek közti bérkülönbség
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.