Rekordnegyedévet zárt az Intel

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 21. 08:11

Rekordnegyedévet zárt az amerikai félvezetőgyártó Intel Corp., a társaság nyeresége az előző évi 2,44 milliárd dollárról 3,16 milliárd dollárra, azaz részvényenként 43 centről 56 centre nőtt a januártól márciusig terjedő időszakban.

A vállalat árbevétele 25 százalékkal 12,85 milliárd dollárra emelkedett. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők 46 centes részvényenkénti profitra és 11,87 milliárd dolláros bevételre számítottak.

Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója a vállalat sajtótájékoztatóján elmondta: "valamennyi piaci szegmensben, valamennyi régióban erős növekedést ért el az Intel".

A társaság árbevétele így több mint 20 százalékkal nőhet az idei évben - tette hozzá.

Korábban piaci elemzők aggodalmukat fejezték ki, hogy a táblagépek és az okostelefonok elterjedésével csökkenhet a számítógépgyártó nyeresége, mivel ebben a piaci szegmensben még nem sikerült megvetnie lábát az amerikai vállalatnak.

Bill Kreher, az Edward Jones elemzője kiemelte: "a befektetők egyértelműen alábecsülték a jelenlegi növekedési ciklus méretét és időtartamát, valamint az Intel előkelő helyét".

A kedvező eredményekhez hozzájárult a hordozható számítógép, illetve az adatközpont üzletágak erős növekedése. Utóbbi árbevétele 32 százalékkal nőtt az első negyedévben. Otellini szerint a szerverpiac több évig a növekedés egyik motorja lehet, mivel egyre több vállalat áll át adatainak hálózati hozzáférését biztosító felhő technológiára.

Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a társaság az idén a tavalyinál 13 százalékkal több, összesen 10,2 milliárd dollár értékben végezhet beruházásokat.

Elemzők szerint az Intel eredményei jól jelzik előre a technológiai termékek iránti keresletet, mivel a világ számítógépeinek mintegy 80 százalékát Intel processzor működteti.

A társaság részvényei 4,9 százalékkal 20,84 dollárra drágultak a New York-i tőzsdezárás utáni kereskedésben.

Kulcsszavak: +mérleg Intel

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52