A kormány támogatja a mobil szélessávú hálózatok korszerűsítését

forrás Prim Online, 2011. május 4. 14:50

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a fejlesztést bejelentő sajtótájékoztatón üdvözölte a Magyar Telekom és az Ericsson közös hálózatmodernizációs beruházását 2011. május 4-én, Budapesten. A teljes szélessávú lefedettség és az új generációs szolgáltatások szélesebb körben való elterjedése megfelelő kormányzati támogatással elérhető közelségbe került – közölte a miniszter.

Fellegi Tamás hangsúlyozta: több felelős vállalat is felismerte, hogy a magyar gazdaság stabilizálásában a piaci szereplőknek is részt kell vállalniuk. Nagy jelentőséggel bír, hogy ezek a cégek a nehéz gazdasági körülmények között is olyan előremutató beruházásokra vállalkoztak, mint amilyen a Magyar Telekom és az Ericsson hálózatmodernizációja. A miniszter beszédében jelezte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szabályozóként és ösztönzőként minden szükséges eszközt biztosít ahhoz, hogy a távközlési szektor a maga természetes útján fejlődhessen tovább.

Szabályozói szempontból a következő időszak kiemelt jogalkotási feladatai közé tartozik az elektronikus hírközlési törvény átfogó módosítása, amely elősegíti a fogyasztók védelmét és ösztönzi az infrastrukturális beruházásokat – közölte Fellegi Tamás. Az állami ösztönzőket részletezve a miniszter jelezte: az Új Széchenyi Terv teljes vertikumában tartalmaz infokommunikációs vonatkozású fejlesztéseket annak érdekében, hogy a megfelelő technológiai háttér és felszereltség álljon a vállalkozások rendelkezésére. Az eddig szélessávú lefedettséggel nem rendelkező területeken végrehajtandó körzethálózati infrastruktúra-fejlesztések támogatására a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon belül 12 milliárd forint lett elkülönítve, amelyre kis- és középvállalkozások pályázhatnak.

Hosszú távon olyan további fejlődésre képes technológiák jelenthetnek valódi kitörési lehetőséget, mint például a mobilinternet. A Digitális Megújulás Cselekvési Terv prioritásként kezeli a lényegesen gyorsabb és jobb minőségű új generációs elérhetőségek kérdését és 2014-ig további 1 millió új hozzáférés feltételeit törekszik megteremteni – emlékeztetett a tárcavezető.

A nemzeti fejlesztési miniszter közölte: idén, várhatóan a harmadik negyedévben kerülhetnek a szolgáltatókhoz a további mobil szélessávval kapcsolatos fejlesztéseket lehetővé tevő frekvenciák. Az új frekvenciadíj-rendelet a fogyasztók számára is kedvező szabályozási környezetet biztosít. Alkalmazása a tartalomszolgáltatás minőségének javulását és a szolgáltatási árak mérséklődését eredményezi.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
 

Kulcsszavak: UMTS mobilszolg

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36