Már kapható az első igazi 4 GHz-es Intel processzor
Az Intel bevezette az első olyan CPU-t, amely „alapállásban”, minden „trükk” nélkül képes elérni a 4 GHz-es sebességet.
Az Intel Xeon E3-1290 processzor 4 maggal 3,6 GHz-es órajelell fut. Ez a sebesség a Turbo Boost technológiával 4,0 GHz-ig fokozható, amikor csak egy mag működik. Ez a processzor jelzi, hogy az Intel a Core i7-2000 sorozat tagjaként képes bevezetni még ebben az évben egy 4 GHz-es asztali lapkát is.
Az Intel 2004 októberében bemutatott egy, a 90 nm-es Netburst architektúrán alapuló processzort, amely 4,0 GHz-es órajellel dolgozott, de sok energiát igényelt és magas volt a szivárgási árama és ezért nagyon sok hőt termelt. A piacon kapható legmagasabb órajellel dolgozó processzorok egész mostanáig a Pentium család tagjaként bevezetett Pentium 4 HT 570/571 egymagos modellek voltak. Ezek a lapkák a 90 nanométeres Prescott magon alapulnak és 3,8 GHz-es órajellel futnak. Az Intel már ezt megelőzően drasztikusan változtatott processzorstratégiáján, amelynek keretében az órajelsebesség növelése helyett elsősorban az energiafelvétel csökkentésére összpontosítottak. Ezt a törekvést a Banias Pentium M processzor bevezetése jelezte 2003 végén. Az új stratégia eredményeként jelentek meg a piacon 2006-ban az Intel Core 2 Duo processzorok Conroe maggal. A Pentium 4 570 egymagos processzor hőtermelése 115 watt (TDP) volt, míg a most bevezetett E3-1290 lapka maximális hőtermelése négy mag egyidejű futása esetén is csak maximum 95 watt. Az első kétmagos processzor, amely ma is kapható, a maximum 3,6 GHz-es Pentium D 900 sorozat tagja. Ennek hőtermelése 130 watt (TDP).
Ebben az évben az AMD is bejelent egy 4,0 GHz-es asztali processzort, amely jelzi, hogy az Intel és az AMD újra megkezdi a gigahertz versenyt.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel gyorsítja az Atom processzor következő generációinak bevezetését
- Jönnek az első Sandy Bridge alapú Celeron processzorok
- Új Intel asztali Sandy Bridge processzorok az év végén
- Intel E3 Xeon processzorok érkeznek
- Gyorsabb Intel Xeon processzor érkezett
- Az Intel Xeon E5 CPU családok első részletei
- Le lehet "lőni" egy PC-t, ha illetéktelen kezekbe kerül
- Új Intel kétmagos Atom processzor
- Új Intel processzor a nagyteljesítményű számítógépekhez
- Intel Ivy Bridge bemutató május végén
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.