A GE valós idejű világkapcsolatot épít

2000. május 18. 14:20
Összes munkatársát, később pedig vevőit és szállítóit is a weben keresztül, valós idejű együttműködésre képes csoportmunka-kisalkalmazásokkal kívánja összekapcsolni a General Electric (GE). Az óriáscég szándéka, hogy minden információt a weben keresztül osszon meg munkatársai között, és valós idejű képességekkel egészítse ki a már meglévő, web alapú csoportmunkaszoftverek funkcióit.
Olyan, a Lotus által fejlesztett webalkalmazásokat vezetnek be a közeljövőben a General Electricnél, amelyek folyamatosan eljutnak a cég 12 divíziójában világszerte tevékenykedő 340 ezer alkalmazottjához. Az elképzelések szerint az új rendszer alapjaiban megváltoztatja az óriáscég belső munkáját, és interaktív együttműködést tesz lehetővé a vevőkkel és a szállítókkal. A program célja, hogy javítsa az információmegosztást, s egyidejűleg ledöntse a földrajzi és kulturális korlátokat egy olyan cégnél, amelynek tevékenysége a műanyaggyártástól az elektromos izzókon át a hírközlésig és a pénzügyi szolgáltatásokig terjed.

A Lotus szoftvereszközeit már évek óta használják a vezetők a GE több részlegénél, a szükséges infrastruktúra is többnyire rendelkezésre áll, az új alkalmazások pedig júliusig jutnak el minden vállalati egységhez, ami több mint 100 ezer alkalmazottat érint világszerte - állították a cég vezetői.

A GE jelenleg Microsoft Exchange-et használ üzenetkezelésre, és egyelőre nem is tervezi, hogy a rivális Lotus Notes e-mail csomagra cseréli azt, viszont a Lotus Domino programkészlet számos alkalmazását bevezette. A legfontosabb eszközök közé tartozik a QuickPlace, amely a felhasználók számára osztott webes munkaállomások létesítését teszi lehetővé, és a Sametime, amely azonnali üzenetkezelést és információmegosztást, valós idejű elektronikus kommunikációt, ezen belül konferenciát és alkalmazásmegosztást biztosít.

A GE használni kívánja a Domino Workflow és a Domino.Doc alkalmazásokat is dokumentumkezelés céljára, a weboktatáshoz pedig a LearningSpace-t választották. Az alkalmazások egyaránt futnak majd önállóan, kombináltan és testre szabott konfigurációban is.

A Lotus eszközeit más belső rendszerekkel is kombinálják a GE-nél, de a biztonság megtartása mellett megengedik vevőik és szállítóik számára, hogy - átlépve a tűzfalon - a vállalatóriás belső projektteamjeiben dolgozzanak.

Az elektromos tartozékokat és készülékeket - biztosítékokat, transzformátorokat - gyártó GE Industrial Systems használja majd elsőként a szoftvereket a vevőkkel és szállítókkal való kapcsolattartásban. Ez a gyáregység már használ egy Web City elnevezésű, házilag fejlesztett, vállalaton belüli csoportmunkarendszert projektjei irányítására. A Web City a projekteket feladatokra bontja, és nyomon követi azok megvalósulását, a frissítéseket pedig olyan virtuális mappákban tárolja, amelyeket más teamtagok is megtekinthetnek.

A rendszer sikere azonban attól függ, hogy a Sametime és a QuickPlace képességeivel kiegészülve az együttműködés a tűzfalon túl is lehetővé váljon - állítják a GE vezetői. A Web City funkciói integrálódnak a QuickPlace-felületbe, ezáltal a kívülállók is bejutnak a Web City-környezetbe. A Sametime felgyorsítja majd az együttműködést a valós idejű dokumentum- és alkalmazásmegosztással.

A GE Industrial Systems a kombinált rendszerrel kiterjeszti a Web City folyamatait a szállítókig, így azok beilleszkednek majd a GE saját eljárási rendjébe, a munkafolyamatokba, a minőség-ellenőrzési, a dokumentálási és tesztelési eljárásokba.

Ami a vásárlókat illeti, a GE Industrial Systems átalakítja a gyártásban érintett vevőkkel fennálló kapcsolatát is: a főbb vásárlók bevonására jelenleg előzetes találkozókon kerül sor, majd a fejlesztés következő szakaszaiban, végül a projektek tesztelési szakaszában ismét személyes kapcsolat szükséges. Ezeket a találkozókat kívánja kiváltani a GE a jövőben.

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36