Egy hónap múlva: NJSZT-kongresszus

Kovács Attila, 2000. május 24. 20:27
Sajtótájékoztatón ismertették a szervezők és a fő támogató IBM képviselője a június 21-23. között Egerben rendezendő VII. országos Neumann-kongresszus legfrissebb információit.
A közel 90 előadást magában foglaló esemény korszakos abból a szempontból, hogy "Együtt az információs társadalomba" című mottójához híven felvonultatja az információs társadalomért munkálkodó legfontosabb szervezetek képviselőit, ám abban is áttörést jelent, hogy az infokommunikációs iparral foglalkozó szekcióján keresztül ötvözi a legjobb informatikai és távközlési eredmények képviselőit. Az informatikusok csúcstalálkozójának is nevezett kongresszusra 450-500 főt várnak, a három fővédnök Stumpf István, Katona Kálmán és Glatz Ferenc. Neves külföldi előadók (a Gartner, Ericsson, Nokia, ANSF stb. képviseletében) mellett az infokommunikációs szakma legjelentősebb ismert magyar szakemberei (Straub, Sallai, Vámos, Dömölki, Gyurós, Fodor, Beck, Horváth, Herczegh, Szlankó, Hetényi stb.) jelentkeznek előadással. A témák közül a legjellemzőbb az e-business.

A tisztújító közgyűlésen új elnököt és az ötből minimálisan három új alelnököt választanak, így számos "új arc" megjelenése várható az NJSZT elnökségében. Június végétől a Népszavában naponta, három hónapon át az ECDL-vizsgára felkészítő sorozatot fogják közölni. Ígérik, aki ezen keresztül szerez bizonyítványt, az a vizsgával kapcsolatban jelentős anyagi kedvezményekben részesül.

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Új eszközökkel bővült a Huawei termékpalettája

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 07:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52