Ericsson-díjak tanárok számára

2000. május 25. 21:03
Az Ericsson Magyarország Kutatás-fejlesztési Igazgatósága tavaly alapította az Ericsson-díjat általános és középiskolai fizika- és matematikatanárok részére. A díjazottak személyére írásos javaslatot legkésőbb 2000. október 1-jéig lehet benyújtani.
A díjalapítás célja, hogy támogassa és erősítse a magyarországi természettudományos alapképzés világviszonylatban is kiemelkedő színvonalát, igényességét. Az Ericsson-díjakat minden évben két kategóriában osztják ki általános iskolában, szakközépiskolában, gimnáziumban, illetve speciális tagozaton tanító tanárok számára.

Az "Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért" díjat négy-négy matematika- és fizikatanár részére osztják ki, s az alábbi feltételekkel pályázható meg:

Azok a tanárok pályázhatnak az egyenként 200 000 forinttal járó díj elnyerésére, akiknek tanítványai a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok versenyein, a Varga Tamás, Arany Dániel matematikaversenyeken, matematika vagy fizika OKTV-n, Öveges József, Mikola Sándor, Fényes Imre, Szilárd Leó fizikaversenyeken, a nemzetközi matematika vagy fizika diákolimpiákon, a Kürschák József matematikai tanulóversenyeken vagy az Eötvös Loránd fizikaversenyek valamelyikén az 1996-97-es tanévtől kezdődően I-III. díjat nyertek.

Az "Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért" díjat négy-négy matematika- és fizikatanár részére osztják ki, s az alábbi feltételekkel pályázható meg:

Azok a tanárok pályázhatnak az egyenként 150 000 forinttal járó díj elnyerésére, akik az 1999-2000. tanévben tanítványaikkal aktívan bekapcsolódtak a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok pontversenyeibe (korábban az adott iskolából egyáltalán nem, vagy csak csekély eredménnyel versenyeztek a tanulók), vagy több éve elismerten a legtöbbet teszik a tantárgyuk iránti érdeklődés felkeltéséért, a tantárgy megszerettetéséért.

A díjakat a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány ítéli oda, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díj bizottságainak ajánlása alapján. A díjazottak személyére írásos javaslatot nyújthatnak be szakmai és társadalmi szervezetek, a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok. A javaslatokat a Bolyai János Matematikai Társulat, illetve az Eötvös Loránd Fizikai Társulat részére kell eljuttatni a kiírás napjától kezdődően legkésőbb 2000. október 1-jéig (1027 Budapest, Fő u. 68.).

A díjbizottságok a beérkezett javaslatok és a versenyek eredményei alapján teszik meg ajánlásaikat a díjazottakra 2000. november 1-jéig.

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36