Sikeresen lezárult a BTel kötvénykibocsátása
A hazai alternatív távközlési szolgáltató zártkörű részvénytársasággá alakul, most kibocsátott kötvényei a tőzsdére kerülnek.
Sikerrel zárult az alternatív szolgáltató, a Business Telecom Kft. (BTel) egyéves kötvényprogramjának első állomása. Összesen 302 millió forint értékben jegyeztek hazai egyéni befektetők a társaság 12,5 százalékos éves kamatot kínáló, három év két hónap futamidejű kötvényeiből. A most lejegyzett BTel-kötvények még a nyáron bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére, így a papírok másodlagos piaca is biztosított lesz. A most bevont forrást a társaság saját mikrohullámú hálózatának bővítésére, valamint a júniusban elindított műholdas szolgáltatás piaci lehetőségeinek kiaknázására fordítja. A további tőkepiaci tervek megvalósítása érdekében a BTel tulajdonosi taggyűlése úgy döntött, hogy szeptember 1-jétől Business Telecom Zrt. néven zártkörű részvénytársasággá alakul, és ezzel megteszi az első lépést a tőzsdei bevezetés felé.
Portfóliójának teljessé tétele érdekében a BTel célja, hogy akár virtuális mobilszolgáltatóként, akár önálló frekvencia birtokában a mobilpiacon is megjelenjen; feltett szándéka, hogy indul a következő frekvenciapályázaton, amennyiben a kiírás lehetővé teszi negyedik mobilszolgáltató piacra lépését.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátóközpontja
- Kommunikációs- és mobilrészleget alakít a Dell
- Bezárja majdnem minden második call-centerét a Deutsche Telekom
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Nyáron indul a negyedik cseh mobilszolgáltató, az U:fon
- Oroszország: harc a vadprivatizációiban elvesztegetett vagyon visszaszerzéséért
- Megújultak a T-Pont üzletek
- Privatizálják a Telekom Srpskét
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.