A Microsoft szoftverekkel támogatja a nonprofit szervezeteket
Megújult a Microsoft Software Donation Programja, mely segítségével a nonprofit szervezetek könnyebben juthatnak szoftvertámogatásokhoz. A Microsoft a program keretein belül 1998 óta több mint 1 milliárd forint értékben adományozott szoftvert 364 magyarországi nonprofit szervezetnek. Az új koncepció szerint a szervezetek az év bármely időszakában igényelhetik majd a szoftvertámogatást.
A Microsoft Software Donation Programja, mely jelenleg több mint 100 országban érhető el, az alábbi lehetőségekkel bővült:
Az igényelhető Microsoft szoftvertermékek száma hatról tízre emelkedett. A listán olyan termékek találhatók, mint a Windows 7, Office 2010, Microsoft SharePoint 2010.
Újabb kategóriákkal bővült azon nonprofit szervezetek köre, akik igényelhetik a támogatást, úgy mint az orvosi kutatást végző szervezetek, magánalapítványok, amatőr sportolókat tömörítő és rekreációval foglalkozó szervezetek.
A program részeként a nonprofit szervezetek biztosítékot kapnak arra, hogy gépeiken eredeti szoftver fut. Ezáltal a szoftverfrissítések és a vírusvédelem könnyebben ellenőrizhető.
A Microsoft TechSoup Global programján keresztül a nonprofit szervezetek a korábbiaktól eltérően nemcsak évente egyszer, hanem több alkalommal is igényelhetnek szoftveradományokat.
A nonprofit szervezetek, melyek eddig a TechSoup Global hálózatán keresztül kérvényezték az adományokat, mostantól a Microsoft Donations Centeren keresztül online érhetik el az eddigi és kérhetik a jövőbeni elérhető adományok listáját.
A TechSoup Global általi adminisztrációs díj ellenében nemcsak a szükséges szoftvert, hanem technológiai iránymutatást is kapnak.
További információk itt találhatók: http://www.techsoupglobal.org/
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes fejlesztői kurzust indít a Microsoft
- Megjelent a Microsoft Office 365
- Júliustól ismét indul a Microsoft NyáriIskola
- Konferencia szakembereknek a HTML5-technológiáról
- Microsoft előadások az IT fejlesztés jövőjéről
- NJSZT: számítógépek a vakok és gyengénlátók számára
- Megvannak a jövő honlapépítői, honlaptervezői és informatikai újságírói!
- Microsoft Pinpoint: magyar nyelvű online piactér
- Ingyenes szakmai képzés kezdő és haladó rendszergazdáknak
- Egyedi ötletekre fókuszál a WTW – 24 órás programozói verseny
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.