Szélsőséges internet-tartalmakat kereső rendszer készül Oroszországban

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 4. 09:45

A szélsőséges internetes tartalmakat kereső program kifejlesztésén dolgoznak Oroszországban a Szövetségi Távközlési Felügyelet megbízásából - jelentette be Oleg Duhovnyickij távközlési miniszterhelyettes.

Duhovnyickij azt mondta, egyelőre még korai lenne az üzembe helyezés időpontjáról beszélni, de a munka megkezdődött, és ilyen programra szükség van. Emlékeztetett rá, hogy hasonló programok már léteznek, például a gyermekpornó keresésére.
Hangsúlyozta, hogy a program nem sértheti a műsorsugárzók, a szolgáltatók, a kiadók, a felhasználók és az egyéb érintettek jogos érdekeit. A ezért programot üzembe helyezése előtt megfelelő jogi szakértői vizsgálatnak vetik alá, és legalábbis az első időben a kapott eredményeket csak figyelemfelkeltőként használják majd.
Végül Duhovnyickij külön felszólította a sajtót: senkinek eszébe se jusson, hogy előbb a szélsőségességet vesszük célba, aztán majd a szólásszabadságot. "Nem, és még egyszer nem, az alkotmány 29. cikkelye kimondja, hogy Oroszországban nincs és nem lesz cenzúra" - mondta a miniszter-helyettes.
Rasid Nurgalijev belügyminiszter szerdán Habarovszkban fejtette ki, hogy jelen ismeretek szerint Oroszországban mintegy 7500 szélsőséges honlap működik.
Nurgalijev az extremizmus elleni fellépéssel foglalkozó, főhatóságok közötti bizottság ülésén elmondta: intézkedések egész komplexumát kell kidolgozni, hogy lehetővé váljon az ilyen honlapok elleni fellépés. "Már módosítottuk a szövetségi sajtótörvényt, és ennek nyomán az internetes honlapokat bizonyos esetekben a sajtóhoz lehet számítani" - mondta a belügyminiszter. Hozzátette, hogy a sajtó is hozzájárulhat a szélsőségesség megelőzéséhez, az ellene való fellépéshez.
Szintén szerdai hír, hogy egy vidéki helyi televíziónál teljesen betiltották a szélsőjobb bármiféle említését, beleértve a bírósági tárgyalásaikról szóló híradó-beszámolókat is.

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55