Harminc százalékkal nő az idén a call center piac
Az eseményen Bánffy Miklós, az Alcatel támogatási csoportvezetője kifejtette, hogy megjelent a call centerek új generációja, a contact center, amely egy új ügyfélkapcsolat-gondozási rendszeren az angol nevén Customer Relationship Managementen (CRM) alapul. A CRM nagy előnye, hogy lehetővé teszi az ügyfelek rugalmasabb és magasabb színvonalú kiszolgálását.
A call, illetve contact centerek különösen az olyan cégek munkáját teszik könnyebbé, amelyeknek sok ügyfelük van, így például a pénzintézetekét, és a közszolgáltatókét. A felmérések szerint ezeket a központok Magyarországon is egyre nagyobb számban telepítik, hiszen az emberek nem szeretnek sorban állni ügyeik intézésekor.
Klézli Ferenc elmondta: Magyarországon jelenleg mintegy 4.200 call center ügyintéző dolgozik, akik a munkaképes korú lakosság 0,14 százalékát teszik ki. A fejlett országokban ez az arány jóval magasabb: Portugáliában 0,4 százalék, Németországban 0,9 százalék, míg Angliában és Írországban 1,3 százalék.
A Kinet Kft. előrejelzése szerint hamarosan Magyarországon is változik a helyzet, s 2003-ban már a munkaképes korú lakosság 0,35 százaléka, azaz 10-11 ezer alkalmazott dolgozik majd call center ügyintézőként. Klézli Ferenc úgy vélte, hogy a jövőben a kereskedők, a nyugdíj- és egészségbiztosítók, valamint a turizmus és a szórakoztató ipar területén is használják majd a szóban forgó központokat, amelyek segítségével már nemcsak telefonon, hanem az interneten keresztül is elérhetik az ügyfelek a vállalatokat.
Kapcsolódó cikkek
- Üzlet az Interneten II.
- Új korszak a Seagate és a merevlemezipar számára?
- Miniszter on-line
- New Yorkban több az internethasználó, mint egész Afrikában
- A jövő internete
- A Humansoft és a Codra képzőművészeti és színházi estéje
- Vége az e-kereskedelem amerikai dominanciájának?
- A Nasdaq újra átlépi a négyezres határt?
- Növelte mobilkészülék-eladásait az Ericsson
- Nő az internetes vásárlási kedv Magyarországon
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.