Nyereséggel zárta az idei első félévet is a Nordtelekom Nyrt.
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Nordtelekom Nyrt. 117 millió forintos árbevétel mellett 11,4 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2011-es év első felét. A Nordtelekom a gazdasági válság 2008-as kitörése óta folyamatosan nyereségesen gazdálkodik és további növekedést tervez.
A Nordtelekom Nyrt. az elmúlt egy évben jelentős szerkezeti átalakításokat hajtott végre a vállalat működésében, melynek hatására átmenetileg csökkent ugyan az árbevétel, viszont jelentős mértékben nőtt a társaság hatékonysága, eredménytermelő képessége. A Nordtelekom számára a pénzügyi válság által generált egyik legfőbb kihívást az ügyfelek pénzügyi fegyelmének romlása jelentette, mára azonban az ügyféltartozások kezelése rutinszerűvé vált. A Nordtelekom 11,4 millió forintos nyereséggel zárta az első félévet, amit a tavalyival szemben egyszeri tétel nem befolyásolt.
A Nordtelekom a jövőben további növekedést tervez, melynek három fő pillére van. Egyrészt tovább kívánja javítani a működés hatékonyságát, másrészt az értékesítési hálózat megújításával és bővítésével kívánja ügyfelei számát növelni. A Nordtelekom mindig új piacok megszerzésére törekedett: elsőként vezette be a VOIP (internetes telefon) szolgáltatást és elsőként lépett piacra az ADSL technológiára alapozott IPTV szolgáltatással az alternatív szolgáltatók közül. Legújabban (mintegy fél éve) mobilinternet szolgáltatást is nyújt, amely most a legdinamikusabban növekvő üzletága. A növekedés harmadik pillérét akvizíciók jelenthetik. Ennek első lépése a Beltáv ügyfeleinek és hálózatának tervezett megvásárlása, melynek érdekében a részvénytársaság tulajdonosai korábban tőkeemelésről döntöttek. Ennek keretében a Nordtelekom alaptőkéje 25, de akár 125 százalékkal is emelkedhet. A befolyó összegből maximum 200 millió forintot fordíthatnak a Beltáv akvizícióra.
Kapcsolódó cikkek
- Tizenegy százalékkal nőtt a Huawei árbevétele az első félévben
- Jól teljesített a Dell a második negyedévben
- Európai felvásárlásba fogott a Xeroxhoz tartozó ACS
- Az Apple Amerika legértékesebb vállalata
- Óriás fejlesztéseket hajt végre az Air Liquide-nél a Xeroxhoz tartozó ACS
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel a második negyedévben
- Átalakul a Vodafone, új vezér kerül Beck György mellé
- A Nordtelekom tulajdonosai támogatják a Beltáv ügyfeleinek és hálózatának megvásárlását
- Apple étvágy: e-könyv áruház a következő falat?
- Biztonsági energiaellátási rendszerek üzletág a Schneider Electricnél
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.