Elindult Hogyankell.hu, a Wikipédia praktikus változata

forrás Prim Online, 2011. augusztus 30. 12:15

A napokban elindult a Hogyankell.hu közösség által szerkesztett enciklopédia, mely praktikus tanácsokkal látja el az olvasókat az élet minden területén.  A Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek külföldön már számos sikeres példája ismert, köztük a 2005-ben induló Wikihow.com, mely ma már több mint százezer témában nyújt ingyenes segítséget az internetezőknek.

A Google statisztikái szerint a „Hogyan kell csókolózni?” témakörre havonta 12 ezer ember keres rá, akik azonban kérdésükre eddig nem kaptak kimerítő választ. A napokban útjára induló közösség által szerkesztett, praktikus enciklopédia célja, hogy segítséget nyújtson a látogatóknak az élet minden területén. A Hogyankell.hu-n több mint 20 témakörben találhatunk hasznos útmutatókat, köztük az oktatás, a kultúra, a divat, a sport és az üzlet területéről is. „A Hogyankell.hu eredetileg egy kis- és középvállalkozásoknak szóló projektként indult, mivel szerettük volna a szakmai konferenciákon elhangzott előadásainkat és marketing témájú szakcikkeinket áttekinthető formában, ingyenesen hozzáférhetővé tenni. Azonban pár hónappal később a koncepció ’kiszabadult a kezünkből’, egyre több más témakörbe tartozó cikk született, így vált a Hogyankell.hu az élet minden területére kiterjedő praktikus tanácsok gyűjtőhelyévé” – mondta el Kolma Kornél, a SAKKOM Interaktív pr ügynökség ügyvezetője.

A Hogyankell.hu koncepciója és működése alapvetően a Wikipédiáéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt a látogatók nemcsak egy fogalommagyarázattal találkozhatnak, hanem egyes témakörök és problémák részletes kifejtését és megoldását is megismerhetik, ezen kívül a témához kapcsolódó videók is elérhetők az oldalon. A Hogyankell.hu-n azonban nem csak a meglévő cikkek olvasására nyílik lehetősége az érdeklődőknek, hanem azok szerkesztésére, bővítésére, esetlegesen újabb problémák felvetésére és teljesen új témakörök kidolgozására is. A szerkesztést és cikkfeltöltést jelentősen megkönnyíti a Wikipédia alatt is futó szoftver, és az, hogy minden egyes téma ugyanolyan keretbe foglalva jelenik meg az oldalon, melynek megismeréséhez segítséget nyújt a Hogyan kell Hogyan kell cikket írni bejegyzés is.

Tippek és figyelmeztetések segítik az olvasókat
Az egyes témaköröket lépések formájában fejtik ki a szerkesztők, a könnyebb áttekinthetőség érdekében pedig külön rovatban olvashatók a probléma megoldásához szükséges eszközök, a kapcsolódó tippek és figyelmeztetések. A cikkek hitelességét a Wikipédia-szerű működés – vagyis a közösségi szerkesztés – segíti. Az oldal lehetővé teszi, hogy másodpercek alatt lehessen videót beilleszteni az egyes témakörökhöz, fokozva ezzel a felhasználói élményt és a szerkesztés örömét is.

A Magyarországon egyedülálló Hogyankell.hu kezdeményezésnek külföldön már számos sikeres példája ismert, köztük a 2005-ben induló Wikihow.com, mely ma már több mint százezer témában nyújt segítséget az internetezőknek. „Reméljük, hogy a jövőben hazánkban is kedvet kapnak majd látogatók, hogy aktív részeseivé váljanak a Hogyankell.hu közösségnek, és maguk is bővítsék a kidolgozott témák listáját, vagy szerkesszék a már meglévő cikkeket. Nem titkolt célunk, hogy néhány éven belül 5-10 ezer cikk várja majd a Hogyankell.hu látogatóit” – tette hozzá Kolma Kornél.

 

Kulcsszavak: média onlineszolg

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36