Kulturális örökségvédelem digitális alapokon
Célegyenesben „A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közszolgáltatásainak elektronizálása, informatikai rendszerének fejlesztése” c. projekt. A ma tartott ünnepélyes záró rendezvényen dr. Tamási Judit, a hivatal elnöke ismertette az eddigi eredményeket.
A projekt keretében elvégzett fejlesztések három fő cél köré csoportosíthatók.
Az elsődleges cél az e-ügyintézés bevezetése volt, azaz az ügyfelek információhoz való hozzáférésének megkönnyítése az egyes ügytípusok (műemlékek, régészeti lelőhelyek, műtárgyak, valamint lapnyilvántartás) esetében. A környezetvédelmet és hatékonyságot egyaránt szolgáló újításnak köszönhetően az ügyfeleknek ezután nem kell bajlódniuk különböző nyomtatványok kitöltésével és a sorban állást is megspórolhatják, ha az Ügyfélkapun keresztül küldik el kérésüket a Hivatalnak.
A második célkitűzés olyan elektronikus szolgáltatások bevezetése volt, melyek során a beérkező megkeresések adminisztrációja teljesen vagy részben automatizáltan történik, ügyintézői közreműködés nélkül. Ilyen szolgáltatás például a műemlék- illetve régészeti lelőhelyek, műtárgyak nyilvántartására vonatkozó egyedi vagy csoportos tájékoztatás.
Az ügyfelek teljes körű és gyors kiszolgálása mellett azonban fontos szempont volt a Hivatal belső működésének fejlesztése is. A harmadik elérendő eredmény tehát az ügyintézési hatékonyság növelése és az átlagos ügykezelői időráfordítás csökkentése volt. E cél eléréséhez szükség volt a nyilvántartási rendszer racionalizálására, amit ún. térinformatika-alapú nyilvántartás és új ügyiratkezelő rendszer bevezetésével értek el.
Kapcsolódó cikkek
- Okostelefon nélkül már élni sem lehet?
- Egyre kevésbé tudnak írni a kínai fiatalok
- Twitter- és Facebook-oldalt indít az osztrák kancellár
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Elindult a Pécsi Nemzeti Színház új honlapja
- Brit zavargások - A közösségi oldalak képviselőivel egyeztetne a belügyminiszter
- Izraeli és arab fiatalok párbeszéde a Facebookon
- Vizsgálják a cégek helyét a közösségi médiában
- Sikeresen debütált a Vodafone Digitális Kánaánja a Szigeten
- A Twitter irányítja a lengyel választási kampányt?
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.