Új e-kereskedelmi termékigazgató a Sanománál
Németh Norbert 2011. szeptember 6-tól a Sanoma Media Budapest Zrt e-kereskedelem termékigazgatójaként az elektronikus kereskedelmi területet irányítja. Németh több mint tíz éves szakmai pályafutásának utóbbi éveit itthon és külföldön egyaránt a tranzakciós területeken kamatoztatta.
Az internetes szakember a Kupon Világ operatív igazgatói pozíciójából érkezik vissza a Sanoma Media Budapest Zrt-hez. Ezt megelőzően, 2009 és 2011 között a londoni székhelyű Business Monitor International digitális marketing és e-commerce vezetőjeként tevékenykedett. A Sanománál 2005 és 2008 között internetes lapigazgatóként kilenc termékindításban működött közre, irányítása alatt 2007-2008-ban a Startlap volt az elsőszámú hazai internetes márka.
A Sanoma Media Budapest Zrt. a jövőben az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektet a tranzakciós területen beltöltött szerepének erősítésére. Ezért döntött úgy, hogy külön szakembert dedikál mind az e-kereskedelmi termékek, mind a digitális szolgáltatások („classified” és „listings” termékek) élére. Az utóbbi igazgatója változatlanul Szigetvári József, míg az e-kereskedelmi területért a jövőben Németh Norbert felel.
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- IMAGES: iPad-fotóalkalmazás és album a Sanomától
- Andrea Gaal a nemzetközi disztribútori hálózat vezetőjeként folytatja pályafutását
- Laczkó Tóth Gergely a GTS Hungary új ügyvezető igazgatója
- Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
- Norvégiában folytatja pályafutását Huszlicska József
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- Marketing vezetői pozíció a Szallas.hu-nál
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.