Ezüstérmes a magyar hackercsapat a cyberolimpián
Második helyezést ért el a magyar etikus hackerből álló csapat az EC-Council által szervezett CyberLympics világverseny európai döntőjén szombaton a Hacktivity-n (Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciáján)! A világ első, az ENSZ cyber biztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott nemzetközi etikus hack bajnoksága kétfordulós, most régiós döntők zajlanak világszerte, s mindenhonnan az első két csapat jut tovább Amerikába a 2012-ben megrendezésre kerülő világdöntőre!
Az idén először megrendezett versenyt azzal a céllal hívta életre az EC-Council, hogy világszerte növelje az információbiztonsági tudatosságot, és segítse az etikus hacker-ek elfogadottságát.. A szervezők azt sem titkolták, hogy nem utolsó szempont az sem, hogy a kihívások során új tehetségek felfedezésére és új módszerek kidolgozására is alkalom nyílik.
A verseny felépítése egyszerű koncepcióra épül: hét órán át folyamatosan csapatok versenyeznek egymás ellen, mindenkinek vannak gépei, amelyeket meg kell védeni a külső támadásoktól, emellett mások által védett gépeket folyamatosan támadni kell. Kiegészítő feladatként adott 4-5 lakat is, s ezeket kulcs nélkül kell kinyitni (lockpicking). Pontot három dologgal lehet szerezni: szerverek feltörésével, a védett szerverek rendelkezésre állásának biztosításával és a lakatok kinyitásával.
A legnagyobb kihívás a csapaton belüli együttműködés megvalósítása, hiszen heterogén környezetről beszélünk (Windows Active Directory, Exchange, Linux szerverek, MySQL, PostgreSQL szerverek), és a szerverek száma is meghaladja a csapattagok számát. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy közben mások gépeit is fel kell tudni törni. Nem elég csupán a védelmi mechanizmusok ismerete, mert támadás nélkül nincs győzelem, ugyanakkor nem elég csak támadni sem, mert közben a védendő szervereken rengeteg pontot lehet veszíteni. A versenyt nehezíti, hogy a rendezők egy véletlen időpontban „business interruption”-ként a már hardening-elt gépeket visszaállíthatják sebezhető állapotra mindenféle tájékoztatás nélkül.
A küzdelmet a holland Deloitte csapata nyerte. A második helyen végzett hat fős magyar csapatból öten a kancellar.hu információbiztonsági szakemberei, a hatodik fő pedig egy lockpicking szakértő volt.
A kancellar.hu csapata a verseny során folyamatosan az élen volt, nagyon szoros versenyben tudta megszerezni a második helyet az Európai regionális döntőben, s ezzel kvalifikálta magát a Globális döntőbe, amely az USA-ban kerül megrendezésre 2012-ben, a regionális első és második helyezettek részvételével.
Kapcsolódó cikkek
- Hacker-támadás egy japán fegyveripari cég ellen
- A hackerek már a smartphone-ban vannak - Mobilkártevők inváziója 2. rész
- A hackerek már a smartphone-ban vannak - Mobilkártevők inváziója 1. rész
- Vállalatokat, országokat zsarolhatnak a kiberbűnözők
- Ezer résztvevőt vár Budapestre a térség legnagyobb hacker-konferenciája
- A 48 órás programozóverseny a regisztrációhoz vezető út megtalálásával kezdődik
- Tizedszer is: az év honlapja
- Egymás ellen fordultak a hackerek - Eljutni a "dox'd"-ig (2. rész)
- Egymás ellen fordultak a hackerek - Eljutni a "dox'd"-ig (1. rész)
- A 10 éves hacker csak azt szerette volna, hogy gyorsabban nőjön a búza
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.