Újságolvasás az Android legkorszerűbb verziójával felszerelt táblagépeken is
Az iPad 2 első valódi kihívójának tekintett Honeycomb tabletek az elmúlt hónapokban váltak elérhetővé a magyar távközlési cégek kínálatában, és az előrejelzések szerint robbanásszerű elterjedés előtt állnak: a Gartner piackutató szerint 2015-ben már az összes eladott táblagép 39%-a androidos lesz. E hullámot lovagolja meg a Digitalstand és a Magyar Telekom augusztus 22. és december 31. közötti közös promóciós ajánlata is, amelynek keretében 3000 forint értékben digitális kiadványok vásárlására alkalmas kupont kapnak ajándékba bizonyos típusú okostelefonok és tabletek vásárlói. Az akciós kínálatban elérhető többek között az egyik legnépszerűbb Honeycomb-alapú táblagép, a Motorola Xoom is.
A Digitalstand hétről hétre bővülő kínálatában jelenleg 60 újság, magazin és folyóirat érhető el digitális formában. Nem elég, hogy a rendszer böngésző segítségével bármilyen platformról elérhető, immár a felhőalapú és az offline megoldások előnyeit is egyesíti. Az egyszer kifizetett kiadványokat minden eszközünkről elérhetjük munkahelyi számítógépünktől kezdve okostelefonunkon át táblagépünkig, de az Android 3-as tableteken mostantól akkor is nyugodtan olvasgathatjuk őket, ha külföldön vagyunk vagy más okból nem érhető el a mobilinternet, mivel az új platformon lehetőség nyílt a megvásárolt lapok letöltésére.
A mai sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy a Digitalstand kínálatában megjelent a PC World és GameStar DVD-melléklettel ellátott, teljes verziója is. A GameStar mellékletén található teljes játék (ebben a hónapban a nagy sikerű S.T.A.L.K.E.R. – Shadow of Chernobyl) és számtalan hasznos segédprogram néhány kattintással, kényelmesen letölthető, a lap pedig digitális formában olvasható, mindezt sokkal kedvezőbb áron. Ez utóbbi a Digitalstandon elérhető többi kiadványra is igaz: a digitális kiadások átlagban 30-50 százalékkal olcsóbbak a nyomtatott változatnál.
A Digitalstand nemcsak a nyomtatott lapok digitalizált változatának megjelentetésére ad lehetőséget. A HTML5 szabvány révén a kiadók által igényelt szinte bármilyen interaktív objektum egyszerűen és gyorsan beépíthető a digitális kiadványokba, arra pedig már most, ingyenesen lehetőség van, hogy videókkal, képgalériákkal, linkekkel és scrollboxokkal dobják fel a könnyen kezelhető szerkesztőségi rendszerbe feltöltött pdf-eket. A táblagépek rohamos fejlődésével és ezek támogatásával a Digitalstand egyedülálló módon használja ki annak az eszköztípusnak, a tabletnek a terjedését, amely a digitális kiadványok története során először teszi lehetővé azok kényelmes és élménydús olvasását.
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Elhunyt Andrew Breitbart amerikai konzervatív blogger
- Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Fujitsu STYLISTIC M532 Android táblagép: munka és szórakozás
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.
Világdöntőben az ELTE programozói
A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.