Már otthon is ki lehet nyomtatni az internetes vonatjegyet

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 22. 14:11

November közepétől már nemcsak a nagyobb állomásokon található automatáknál, hanem bárhol ki lehet nyomtatni a MÁV-START-nál interneten vásárolt belföldi vasúti menetjegyet - jelentette be Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

    Elmondta: tapasztalatuk szerint november 14-től egy hét alatt belföldi járataikra 20 ezer menetjegyet vásároltak interneten, és ennek 7-8 százalékát már otthon nyomtatták ki.
    Kérdésre válaszolva Nemes Anikó, a MÁV-START projektvezetője közölte, hogy a fejlesztés beruházási költsége 52 millió forint, ebbe bele tartozik az informatikai megoldás kifejlesztése, illetve a jegyellenőrzéshez szükséges 1.450 okostelefon beszerzése.
    Kővári Zsolt elmondta, hogy a MÁV-START 2008-ban indította el az internetes jegyértékesítési rendszerét. Azóta a szolgáltatást egyre többen választják, jelenleg 40 ezer aktív felhasználójuk van, és 1 millió jegyet vásároltak online. Céljuk, hogy a következő időszakban az interneten vásárolt menetjegyek arányát a jelenleg 2,5-3 százalékról 15 százalékra növeljék - mondta a vezérigazgató.
    A vezérigazgató szólt arról, hogy fokozatosan fejlesztik a jegyértékesítési rendszert. Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a MÁV-START nemzetközi járataira azt követően lehet kiterjeszteni az interneten vásárolt jegyek otthoni nyomtatását, ha a külföldi vasúttársaságok az ellenőrzés technikai kérdésében megegyeznek.
    A MÁV-START tájékoztatása szerint az otthoni nyomtatású belföldi menetjegyeket, pót- és helyjegyeket az interneten az utazás előtt már akár 60 nappal meg lehet vásárolni. A visszaélések elkerülése érdekében az otthon nyomtatott jegyek - az európai vasutak gyakorlatát követve - egy adott napra, és meghatározott vonatra érvényesek, névre szólóak és nem átruházhatók.
    A menetjegyet A/4-es méretű fehér papírra kell kinyomtatni, az azonosítást kétdimenziós pontkód szolgálja. A vonalkódot okostelefonon olvassa le és érvényesíti a jegyet a kalauz a vonat fedélzetén.
    A MÁV-START tájékoztatása szerint az otthon nyomtatott jegyek a MÁV és a GYSEV vonalain egyaránt érvényesek.
    Amennyiben az utas nem használja fel az otthon nyomtatott menetjegyét, akkor csak az online vásárlási felületen kezdeményezheti a visszatérítést legkésőbb a vonat indulás előtt egy órával - közölte a MÁV-START Zrt.

Kulcsszavak: onlineszolg utazás MÁV

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55