Félmilliárdos kutatás után a weben követhető a felügyelt személy állapota

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 4. 10:21

Lezárult az emberi testen is alkalmazható szenzorkutatást végző ALL-Fitt projekt, az 509 millió forint értékű, állami pénzzel is támogatott fejlesztés során elkészült több olyan prototípus is, amelyekkel például a családtagok, orvosok, ápolók az interneten követhetik a távol lévő idős felügyelt személy szívműködését, mozgását, a rendszer probléma esetén riaszt is.

    Némedi László, az ALL-Fitt Kft. ügyvezetője a projektről az MTI-nek elmondta, a pénz felét öt cég, az ALL-Fitt tulajdonosai, az Aitia International Zrt., az Apertech Informatikai Kft., az Innomed Zrt., a Medialab Kft. és a Mome Nonprofit Kft. adta össze, míg másik felét a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) pályázatán nyerték. A társaságok a szóban forgó összegnél többet költöttek a projektre, mert például az adminisztrációs költségeiket a KMOP nem fedezte.

    A termék piacra viteléről elmondta, a fejlesztő cégeknek nincs kereskedelmi tapasztalata, ezért szeretnének megállapodni egy olyan társasággal, amelyik segíteni tud nekik a forgalmazásban. A tárgyalások most is folynak, de a potenciális jelöltet nem kívánta megnevezni az ügyvezető.
    A fejlesztésről elmondta, hogy a projekt 2009-ben indult. Az öttagú magyar konzorcium két évig dolgozott, amelynek eredményeképpen elkészült a testen viselhető szenzorokon alapuló, az idősek és a rendszeresen sportolók életvitelét támogató multimédiás és mobilkommunikációs termék prototípusa.

    A rendszer három alapelemet integrál: a felügyelt személy életfunkcióit monitorozó, testre rögzíthető eszközt, az adatbázist, valamint a regisztrált adatokat megjelenítő portált. A viselhető eszközökből különböző bonyolultságúak készültek, a legösszetettebb változat mozgásérzékelőt is tartalmaz. Az eszközök rádiós kommunikációval tartják a kapcsolatot a külvilággal, így jutnak el a mért adatok a távoli szerver adatbázisába.
    A testre helyezhető eszköz kicsi és egyszerűen kezelhető, valamint kényelmesen viselhető. Alapkövetelmény volt az akkumulátor hosszú élettartama és egyszerű tölthetősége is. Az adatok csak az illetékesek számára érhetők el.
    A konzorcium tagjai úgy vélik, az eddigi munkának csak akkor van igazi értelme, ha a rendszer minél több idős ember és sportoló életvitelét támogatja. A következő feladat tehát az, hogy megszervezzék a gyártást, s partnereket keressenek a szolgáltatáshoz.
    A további tervek között szerepel az is, hogy annyira lekicsinyítik az élettani funkciókat érzékelő eszközöket, hogy azokat akár ékszerekbe is be lehet majd építeni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36