Betör a Facebook a bankokba
Kiemelkedő szerepet szánnak a közösségi médiának az ügyfélkapcsolatokban a német pénzintézetek – derült ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners felméréséből. A vállalatirányítási tanácsadással foglalkozó nemzetközi cég 50 bankot, biztosítót és más pénzügyi szolgáltatót kérdezett meg az értékesítés gyakorlatáról Németországban, Ausztriában és Svájcban.
A válaszok feltűnően nagy különbséget mutattak a közösségi média jelenlegi használata és aközött, hogy milyen nagy jelentőséget kívánnak adni a jövőben a Facebooknak, a Twitternek és társaiknak. Használni szeretnék ezeket az eszközöket piackutatásra, piac- és márkaépítésre, az ügyfélszolgálat optimalizálására. A szervezeten belüli kommunikációból sem maradhat ki a közösségi média: a munkatársak közötti információcserére, tudásmenedzsmentre például intranetes wikit alakítanának ki.
Eddig nem különösebben törődtek azzal, hogy összhangba hozzák az értékesítési stratégiával a közösségi média használatát, illetve az ezzel kapcsolatos terveiket, most viszont már szeretnének ezen változtatni. Az IFUA felmérése kimutatta azt is, hogy a német nyelvterületen működő bankok és biztosítók kiemelt figyelmet fordítanak a szolgáltatás minőségének javítására, valamint a folyamatok standardizálására és automatizálására. E két utóbbi tényező egyébként ahhoz is szükséges, hogy a jelenleginél intenzívebben tudják használni a közösségi médiát.
Kapcsolódó cikkek
- A Facebookon is elérhető a honvédség
- Facebook: 3,74-re csökkent a köztes személyek száma
- Okostelefonos online bankolás vállalati ügyfeleknek
- Twitter- és Facebook-oldalt indít az osztrák kancellár
- Izraeli és arab fiatalok párbeszéde a Facebookon
- Legkevesebb 7,5 millió amerikai kiskamasz használja a Facebookot
- Nincs fizetőképes kereslet a mobil többletszolgáltatásokra
- Sok gyermek nem alkalmazza az adatvédelmi lehetőségeket a közösségi portálokon
- Facebook oldalt kap II. János Pál pápa
- 2.6 millió magyar a Facebookon!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját
Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.