Újabb nagy trösztellenes per az Egyesült Államokban
A MasterCard és a Visa ügyvédei azzal érvelnek, hogy az ügy magvát alkotó új technológiák, például a számítógép-lapkát tartalmazó okos kártyák üzletileg nem életképesek és népszerűtlenek a fogyasztók körében. Az újratölthető és sokféle adatot tartalmazó és továbbító okos kártya bevezetése egymilliárd dollárba került volna és legalább tíz évig veszteséget termelt volna - állítják.
A Visa és a MasterCard álláspontja szerint a kormány részrehajló az American Express iránt.
Az igazságügy-minisztérium szerint a MasterCard több mint tíz éve halogatja az okos kártyát a Visa kifogásai miatt. A kormányzati ügyvédek lejátszottak a bíróságon egy 1985-ben készült videofelvételt, amelyen a MasterCard akkori vezérigazgatója, Russell Hogg nagy előnyöket jósolt a fogyasztóknak az okos kártya gyors elterjesztésétől. - A jóslat azonban nem vált valóra, mert a MasterCard tulajdonos bankjai nem akartak lépni a Visa nélkül, és az újítást eltemették. Megtehették, hiszen együtt túlnyomó többségük volt a piacon - mondta a kormány vezető ügyvédje.
Az amerikai kormányzat azt is a MasterCard szemére veti, hogy 1995-ben megakadályozta a Visa tervét biztonságos internetes fizetési módszer kidolgozására közös vállalkozásban a Microsofttal. A MasterCard ügyvédei szerint nem méltányos a Microsoftot bevonni ebbe a perbe, mert a szofvergyártótól nem várható kiegyensúlyozott állásfoglalás, ugyanis a Microsoftra nagy kormányzati nyomás nehezedik a saját perében.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy-Britanniában bevezetik az érintőkártyás fizetést
- Visa: 48,7%-os növekedés a hitelkártyák és egyéb készpénz nélküli fizetőkártyák terén
- Visa Moscow Social Card: forradalmi program
- MasterCard hitelkártya a K&H Banktól
- Visa-szolgáltatáscsomag Smart kártyák testreszabásához
- 5 millió Visa- és Mastercard-számlát törtek fel
- Ki kezeli a gépeket?
- Jog és joggyakorlat
- A Microsoft célba veszi a bankkártya-felhasználókat
- Mobil Fizetési Fórum az m-kereskedelemért
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.