Kenyai indulás: A Sixt Afrikában is erősít
A Sixt az afrikai kontinensen is újabb és újabb pontokon kínálja autókölcsönzési szolgáltatásait, mostantól kezdődően már Kenyában is várja az utazókat a klasszikus egynapos kirándulásra történő bérléstől akár a több hetes barangolásosra igénybevett rent a car szolgáltatásokig.
Kenya a tizenharmadik ország Afrikában, ahol a Sixt már jelen van, eddig Angola, Egyiptom, Líbia, Madagaszkár, Marokkó, Mozambik, Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Szudán, Tanzánia és Tunézia szerepelt a kínálati palettán. A következő állomás – rövidesen – Elefántcsontpart lesz.
Az első kenyai Sixt iroda a Nairobi nemzetközi repülőtéren nyílt meg, amely az ország legfontosabb utazási csomópontja, a második iroda rövid időn belül megkezdi működését a Mombasa reptéren is, amely a második legfontosabb város Kenya turizmusa szempontjából.
„A magyar utazók akár a http://www.sixt.hu oldalról kiindulva is kiválaszthatják azt a kocsit, amit majd a kenyai repülőtéren fel szeretnének venni” – tudtuk meg Dévai Gábortól, a Sixt magyarországi képviseletének vezetőjétől, majd hozzátette: „A kenyai irodai 30 Hyundai és Toyota típusú gépjárművel indul, később az igények függvényében bővül.”
Tanzánia és Kenya a legfontosabb turista célpontok Kelet-Afrikában, a látogatók száma évről évre jelentősen nő. A Sixt kölcsönzési szolgáltatásai segítségével a turisták a saját tempójukban fedezhetik fel az ország számos nemzeti parkját. Az országon belül a Travel Associates Limited cég a franchise partner, amely több mint 10 év tapasztalattal rendelkezik az autóbérlés piacán.
Kapcsolódó cikkek
- Az autókban is átveszi az uralmat az okostelefon - Technológiai fordulat az utakon (1. rész)
- Hangfelismerő technológia az iGO primo-ban
- E-útdíj elektronikus kapu vagy GPS megoldással
- Ingyenes, valós idejű forgalmi adatokkal egészült ki az iGO primo app
- E-útdíj: elektronikus kapu vagy GPS?
- Elindult az autokolcsonzes.hu nemzetközi bérautó-foglaló oldal
- Már Atlantában és a Fülöp-szigeteken is jelen van a Sixt rent a car
- A Sixt száz éves történelmének legjobb pénzügyi évét zárta
- Az autókban is átveszi az uralmat az okostelefon - Technológiai fordulat az utakon (2. rész)
- A szakma Oscar-díjának átvételével ünnepelhette cége 100. születésnapját Regine Sixt
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.