Számítógéplegendák a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban
Korszakos jelentőségű számítógépeket tekinthetnek meg az érdeklődők a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában június 9-én Budapesten.
Képes Gábor főmuzeológus vezetésével az informatika fél évszázados fejlődéséről, az idén 50 éves elektroncsöves számítógépről, az Ural2-ről hallhat a közönség. Steve Jobs alkotásai, az Apple Lisa és a Next, valamint a személyi számítógép története kerül a középpontba 12 órától szintén Képes Gábor főmuzeológus szakmai tárlatvezetésével.
Az érdeklődők az első magyar műállat, a szegedi Katicabogár működő modelljét meg is simogathatják, és ezen a napon a Tanulmánytár minden látogatható raktárát megtekinthetik - közölte az intézmény az MTI-vel.
A kiállított tárgyakhoz és az informatika legendás egyéniségeihez kapcsolódóan neves szakértők tartanak előadást: 14 órától Kupecz Sándor és Vincze István a 2011-ben elhunyt magnótechnikai főkonstruktőrt - a világ első kazettás floppyját, a BRG MCD-1-et tervező - Jánosi Marcellt mutatják be a hallgatóságnak. Nagy Károly Az idén harmincéves Commodore 64 és vetélytársa, a szintén 30 éves ZX Spectrum címmel tart előadást Jack Tramielre emlékezve, Kovács Győző a számítógépek "gondolkodásáról" és Alan Turing munkásságáról beszél az érdeklődőknek a múzeumi szombaton.
Kapcsolódó cikkek
- Triat: az új magyar találmány
- Készül az Informatórium, a szegedi „szuperintegrált tér”
- 400 millió génkiolvasó szoftverfejlesztésre az Euroventures-től
- Műszaki tudományok: Tematikus hónapokat szervez a győri Mobilis
- Régi neonoknak nyújt menedéket a varsói Neon Múzeum
- Robot végzi a szívkatéterezést is
- Számítógépek korszakának javítófestéke a lézerfény
- Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- iBrain - Olvasni igyekszik Stephen Hawking gondolatait (2. rész)
- iBrain - Olvasni igyekszik Stephen Hawking gondolatait (1. rész)
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.