Lemondott a Lenovo alapítója a cég anyavállalatának elnökségéről

MTI Sajtóadatbank, 2012. június 19. 09:32

Lemondott Liu Csuan-cse (Liu Chuanzhi), a Lenovo, a világ második PC-gyártójának alapítója az anyavállalat - Legend Holdings - elnöki tisztéről - derül ki a cég hétfői közleményéből. Az üzletember ugyanakkor a végrehajtó bizottság elnöke marad.

A 68 éves Liu utódjául eddigi helyettesét Csu Li-nant (Zhu Linan) javasolta, így a vállalatnál 1989 óta dolgozó Csu váltja. A Lenovo Group igazgatóságának elnökségéről Liu még 2011 novemberében lemondott. A Lenovót a sanghaji születésű Liu 1984-ben alapította 200 ezer jüanos alaptőkével, egy tízfős kutatócsoport élén. 2005-ben az ő vezetésével vették meg az IBM PC-részlegét. Májusi jelentések szerint a Lenovo Group nettó nyeresége 2011-ben 73 százalékkal - 473 millió dollárra - emelkedett az előző évhez viszonyítva. Árbevételének bővülése 37 százalékos volt, megközelítette a 30 milliárd dollárt. Ezzel a világ PC-gyártói között a leggyorsabb növekedést produkálta. A cég világpiaci részesedése 2012 első negyedében 13,1 százalék volt, amivel a második helyen állt a HP (17,7 százalék) mögött, megelőzve a Dellt (11,4 százalék).

Kulcsszavak: +céginfo CIO Lenovo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36