Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

forrás: Prím Online, 2013. április 9. 17:06

Tavaly nyár óta kérdéses, hogy maradhat-e a megszokott helyszínén a soproni VOLT Fesztivál. Azt már hónapokkal ezelőtt kijelentették a szervezők, hogy továbbra is Sopron ad otthont az eseménynek, a fesztivál sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a következő öt évben biztosan a soproni Lővérek, vagyis a megszokott helyszín ad otthont a VOLT-nak. Azt is megtudhattuk, hogy a legtöbb hazai fellépőt felvonultató fesztiválon idén majd’ 30 világsztár is tiszteletét teszi, és sok év után – egyetlen koncerttel – a VOLT közönségét örvendezteti meg az Emil RuleZ! zenekar, a nyitónap programját pedig a Punnany Massif csapata szervezi. A VOLT Fesztivál fő támogatója 2013-ban is a Telekom.

A soproni Lővérekben marad a VOLT Fesztivál

„Mindenütt jó, de legjobb Sopron! – Ezzel a szlogennel szoktunk válaszolni, ha valaki kérdezi, igaz-e, hogy elköltözik Sopronból a VOLT” – indították a sajtótájékoztatót a VOLT főszervezői.  Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert elmondta, hogy tavaly nyár óta kérdéses, hogy maradhat-e a fesztivál a soproni Lővérekben, amely sokak szerint az ország talán legszebb és legideálisabb fesztiválhelyszíne, vagy új terület után kell nézniük. „Sopron vezetői – hozzánk hasonlóan – a város egyik fő jelképének tekintik a VOLT-ot, ezért – velük közösen – tavaly nyár óta keressük a megoldást. Több ízben egyeztettünk Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár úrral is. Végül arra jutottunk, hogy a környezeti értékekre való különös odafigyelés mellett 2013-ban, illetve további 4 éven át a korábbi helyszín, a soproni Lővér Kemping és annak környéke adhat otthont a VOLT Fesztiválnak”- jelentették be a szervezők.

A VOLT idei éve – a minden eddiginél tartalmasabbra sikeredett programkínálat mellett – a környezeti értékek megőrzéséről is szól. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal kialakított szoros kapcsolat eredményeképp a fesztiválozók a régió természeti kincseivel is megismerkedhetnek. A természet megóvása a VOLT támogatóinak is fontos, így a Soproni sört forgalmazó Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-vel együttműködve, a VOLT-on a közönség visszaváltható, ún. „repohárból” fogyaszthatja a fesztivál legnépszerűbb italát, a Sopronit."

Kulcsszavak: VOLT fesztivál volt

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36